Hirdetés
Túl a városon 2018. április 3. 12:27 Forrás: MTI

Gyurcsány: Legyenek idén ősszel az önkormányzati választások!

A Demokratikus Koalíció azt javasolja, ha a baloldali pártok alakíthatnak kormányt, akkor hozzák előre idén őszre az önkormányzati választást.

Gyurcsány Ferenc keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azzal indokolta elképzelésüket, hogy nem egyszerűen kormányváltásra, hanem rendszerváltásra van szükség, ehhez pedig Orbán Viktor rendszerének valamennyi pillérét le kell bontani. A pártelnök szerint a települési önkormányzatok egy jelentős része ugyanis nem a választók és a lakosság érdekeit képviseli, hanem a Fidesz „politikai akaratának egyszerű végrehajtója”.

Az új kormánynak ezért fel kell szólítania az önkormányzatokat, hogy „nyissanak utat” egy előrehozott választásnak. Ha ezt nem teszik meg, akkor arra kell kérni a választókat, hogy közvetlen nyomásgyakorlással kényszerítsék ki az előrehozott választást – tette hozzá. Egy ehhez kapcsolódó kérdésre azt felelte, hogy egy választás soha nem káoszt, hanem megoldást hoz. Azt is elmondta, hogy javaslatukról nem egyeztetettek más pártokkal.

A sajtótájékoztatón a további lépéseiket sorolva arról beszélt, hogy meg kell szüntetni azt az „oligarchikus világot”, amelyik nagyjából kétezer milliárd forinttal gazdagodott az utóbbi időszakban.

– Helyre kell állítani a sajtó függetlenségét – jelentette ki, hozzátéve, nemcsak a közmédiára gondol, de vannak olyan szakmai, közéleti, erkölcsi követelmények, amelyeknek a magánkézben lévő médiumoknak is meg kell felelniük. Arra a kérdésre, hogy milyen követelményekre gondolt, azt felelte, nem szabad hírt hamisítani, tényeket kell írni. – Helyre kell állítani az ügyészség pártfüggetlenségét, nem kell megbékélni azzal, hogy a szervezet időnként a Fidesz bűneit takargatja, a kormánypárt ellenfeleit pedig üldözi.

A sajtótájékoztatón Gréczy Zsolt pártszóvivőt reagáltatták azokra a cikkekre, amelyek azt állítják, hogy, hogy Tracie Ahern, a Soros Fund Managament volt pénzügyi vezetője szerint a „Soros-hálózat” legalább kétezer embere dolgozik a magyar miniszterelnök és Magyarország ellen.

A politikus azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök sok éven keresztül Soros-ösztöndíjasként, a „Soros-hálózat részeként” dolgozott Magyarországon. A kormányfő és a Fidesz teljes vezérkara Soros Györgynek köszönheti a politikai pályafutását, az angoltudását és a külföldi egyetemi tanulmányait, „Soros György szervezetét Fidesznek hívják” – jelentette ki. Hozzátette, véleménye szerint Orbán Viktor és a Fidesz dolgozik Magyarország ellen.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Demokratikus Koalíció Gyurcsány Ferenc Választás 2018