Hirdetés
Szegeden 2018. március 29. 10:35

Húsvét után nyit ki a rakpart

Képriport
„Lábra jön” a hosszú hétvége: az ugyanis még kevés, hogy visszahúzódott a víz, és letakarítja a környezetgazdálkodás. Az útalapnak is ki kell száradnia.

Miért nem lehet már közlekedni a rakparton?

Ez a kérdés foglalkoztatja az átlagembert, aki csak azt látja, a Huszár Mátyás rakpart már járható – száraz lábbal. Csakhogy ahhoz, hogy ne csak száraz lábbal, hanem legalább négy gumikerékkel is járható legyen, még néhány nap apadásra szükség van.

– Április 3-án, kedden hajnalban nyitjuk meg a rakpartot, a reggeli csúcsot már le tudja vezetni. Azért is döntöttünk így, mert a húsvéti hosszú hétvégén sokkal kisebb a forgalom, mint egy átlagos hétköznapon, így ha lezárva marad a rakpart, akkor sokkal jobban ki tud száradni az útalap és az az alatt lévő rétegek is – mondta Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Makrai azt is elmondta, alig egy éve, hogy megújult az útpálya, ahogy csak lehet, vigyáznak rá.

Ezért is született meg ez a döntés, és ez a négy nap arra is alkalmas, hogy még lejjebb menjen a víz: az előzetes becslések szerint a Tisza keddig még egy jó fél métert apad.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: húsvét Huszár Mátyás rakpart Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. Makrai László