Hirdetés
Művház 2018. március 27. 18:30

Megutaztatták volna a Mona Lisát, de a Louvre nemet mondott

A francia kulturális miniszter ötlete volt, hogy Leonardo da Vinci leghíresebb művét egy nagy, utazó kiállítás során a párizsi múzeumon kívül is mutassák be. A Louvre-nak egyáltalán nem tetszik az ötlet, ami ráadásul kivitelezhetetlen is.

Hirdetés

A Louvre vezetése közölte, hogy a festmény nem megy sehová, még a múzeum épületén belül sem, amelynek földszintjén nagyszabású Leonardo-kiállítást rendeznek jövőre. A tárlat csillaga az olasz festő Salvator Mundi című festménye lesz, amely novemberben cserélt gazdát 450 millió dollárért érverésen – adta hírül a The Art Newspaper című kulturális folyóirat honlapja múzeumi forrásokra hivatkozva.

Francoise Nyssen kulturális miniszter újévi sajtótájékoztatóján beszélt először az utazó kiállítás gondolatáról, amelyen Franciaország emblematikus képzőművészeti alkotásait mutatnák be. Majd március elsejei interjújában hangoztatta, hogy a nagy utazó programmal a kulturális szegregáció ellen akarják felvenni a harcot. 

A miniszter ez után találkozott Jean-Luc Martinezzel, a Louvre igazgatójával, aki tájékoztatta őt arról, hogy a Mona Lisát egyáltalán nem lehet elmozdítani helyéről törékenysége miatt. „Az elmozdítás visszafordíthatatlan károkat okozna a festményben” – mondta az igazgató a miniszternek.

Leonardo festménye utoljára 1974-ben hagyta el a Louvre-t, amikor Japánban állították ki. Tizenkét évvel korábban Washingtonban és New Yorkban mutatták be Charles De Gaulle akkori francia elnök kérésére, aki John F. Kennedy amerikai elnök kedvében akart járni. 2005 óta azonban a festmény egy betonfalon lóg egy golyóálló üvegből készült, zárt tárlóban, amelynek hőmérsékletét szabályozzák. Szakemberek szerint lehetetlen elkészíteni egy hasonlóan biztonságos tárlót, amely a festménnyel együtt utazna.

Ráadásul a jegenyefára festett kép felső részén van egy repedés, amely egészen Mona Lisa hajáig ér. A festményen 2006-ban elvégzett vizsgálat nyomán megállapították, hogy hőmérséklet-változás esetén fennáll a kockázata annak, hogy a festékréteg mállhat.

Az üvegtárlót felnyitva a festményt minden évben megvizsgálják az igazgató jelenlétében. Vincent Pomarede, aki a Louvre festményrészlegének az igazgatója volt 2003-2014 között, elmondta, hogy minden évben tapasztalják a szakemberek, hogy a repedés kissé szélesedik, ám amikor a képet visszarakják a helyére, ismét összehúzódik. Az utazás tehát kizárt – tette hozzá.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: festmény Franciaország Leonardo da Vinci Louvre Mona Lisa Párizs