Művház 2018. március 26. 11:46

Világsztár kultzenekar a SZIN-en: jön a Pet Shop Boys Szegedre!

A The Cure 2005-ös fellépése óta nem járt akkora név a fesztiválon, mint a most bejelentett brit szintipopduó, akik a 2016-ban megjelent Super című albumuk turnéjával érkeznek a városba.

„A legjobbat a végére tartogattuk” – írják a szervezők a fesztivál Facebook-oldalán, ahol nemrég jelent meg a hír, hogy augusztus 24-én Szegedre jön minden idők egyik legelismertebb szintipop-zenekara, Neil Tennant és Chris Lowe duója, a Pet Shop Boys.

Az egyszavas lemezcímek királyai 1981-es megalakulásuk óta több nagy slágert adtak a világnak, csak hogy tényleg a legismertebbeket soroljuk: It's a Sin, Always On My Mind, Go West. De nekik köszönhető a Domino Dancing, a New York City Boy, vagy a Love etc. is, amiket a maguk idejében szintén rongyosra játszottak a rádiók.

És ha már „a maguk idejében”: a SZIN-t a 2003-as újraindulása óta gyakran érte az a vád, hogy csak egykor népszerű, levitézlett, alig vagy egyáltalán nem aktív fellépőket tudtak a Tisza-partra csábítani –na, a Pet Shop Boys pont nem ilyen. Tény, hogy igazán nagy slágerük ebben az évtizedben még nem volt, viszont folyamatosan jelennek meg stúdióalbumaik, látványos koncerteket adnak, és a nemzetközi releváns kritika is rendre elismerően ír róluk. Kevés ilyet tudunk mondani a nyolcvanas évek szintipop-őrületében sztárrá váló együttesek közül.

Rajtuk kívül egyébként lesz még más külföldi fellépője a fesztiválnak: jön az elmúlt évek nagy slágereiben közreműködő popénekesnő, Jess Glynne, élő fellépésre készül a népszerű drum and bass-producer/dj Wilkinson, és dj-szettel érkezik az elektronikus tánczene egyik legnépszerűbb formációja, a Faithless, ami általában azt szokta jelenteni, hogy Sister Bliss lemezeket pakol, Maxi Jazz pedig közben bölcseket mond a mikrofonba. Lehet tehát majd veretni az Insomniára, és újra el lehet gondolkodni azon, hogy mi van akkor, ha isten tényleg egy dj.

Mellettük a magyar felhozatal most nagyjából így fest: egyidős a SZIN-nel Ákos, aki 50 című koncertműsorával érkezik, fellép egy másik Kossuth-díjas, Lovasi is, jön a Quimby, az Anima Sound System, a 30Y, a Punnany Massif, az Irie Maffia, a Wellhello, az PASO, a Hiperkarma, a Vad Fruttik, az Intim Torna Illegál, a Honeybeast, a Kowalsky meg a Vega, a Magna Cum Laude, Majka és Curtis, lesz Brains-, Belga-, Csík zenekar-koncert, fellép a Cloud 9+, a Fish!, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Margaret Island, a Paddy and the Rats, a Supernem, a Szabó Balázs Bandája, a Road, és a The Biebers is, meg persze még sokan.

Nézze meg a Szeged Televízió híradójának rövid riportját is a témában!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: IH Rendezvényközpont SZIN koncert Pet Shop Boys