Művház 2018. március 20. 15:53 Forrás: MTI

Változatos programokkal várják a vendégeket az idei Mórahalmi Nyárra

Koncertekkel, musicalekkel, táncszínházi produkciókkal és fesztiválok sorával várják a vendégeket a Mórahalmi Nyár programsorozatra a homokháti kisvárosban.

Nógrádi Zoltán polgármester a rendezvényeket bemutató keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy Mórahalom – Gyula és Szeged után – a látogatók és a vendégéjszakák számát tekintve is a harmadik legnépszerűbb idegenforgalmi célpont a Dél-Alföldön.

A Mórahalmi Nyár hétvégi programjaival szeretnék elérni, hogy a város ne csak a fürdője, hanem kulturális rendezvényei miatt is vonzó legyen a pihenni vágyóknak – mondta a politikus.

A városban elkezdődött a szerb-magyar kulturális központ építése, ami jövő januártól mutatja be a vendégeknek a balkáni és magyar hagyományokat. A város főterén ezerszemélyes rendezvénysátort állítanak fel, a Patkó Lovas Színháznál pedig kocsimúzeumot és kovácsműhelyt alakítanak ki – tette hozzá Nógrádi Zoltán.

A polgármester a könnyűzenei koncertek közül kiemelte a P.Mobil és Zorán fellépését, a táncszínházi produkciók közül pedig az Üllési Fonó Néptáncegyüttes és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadását. Mórahalmon újra megrendezik a Rétesfesztivált és a fúvószenei találkozót, a nyári programokat pedig a Homokháti búcsú zárja a Kormorán koncertjével.

A Kecskeméti Katona József Színház két vígjátékkal, Ray Cooney Család ellen nincs orvosság és Michael Frayn Függöny fel! című darabjával vendégszerepel a városban.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: koncert Mórahalmi Nyár Mórahalom nyár színház