Hirdetés
Hirdets
Túl a városon 2018. március 14. 12:55

Nem hagyták az út szélén: járásihivatal-vezető lett a korábbi vásárhelyi aljegyző

Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár Végh Ibolyát, Hódmezővásárhely korábbi aljegyzőjét nevezte a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal vezetőjének.

Március 23-án kell munkába állnia. A Miniszterelnökség közölte, Végh Ibolya 1991 óta dolgozik a közigazgatásban, volt Szegvár jegyzője is és 2002-től a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban dolgozott a közigazgatási iroda vezetőjeként. 2003-tól az irodavezetői feladatokkal párhuzamosan Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város aljegyzője lett.

„Végh Ibolya közigazgatásban szerzett több évtizedes szakmai és vezetői tapasztalata garanciát jelent a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal hatékony és eredményes működésére, valamint a gyors, egyszerű és ügyfélbarát ügyintézésre minden a hivatalhoz forduló ügyfélnek”

– olvasható a Miniszterelnökség közleményében.

A hivatalt eddig Égető Gábor vezette. Azt nem tudni, vele mi lesz eztán.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Hódmezővásárhely járás járási hivatal Miniszterelnökség Végh Ibolya