Hirdetés
Kék hírek 2018. március 13. 10:27

Ők is kilátogattak a fesztiválra, csak más célból

Lopás vétsége miatt indult büntetőeljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon két helybeli férfival szemben, akik két árusító bódét akartak feltörni a hétvégén, a Toros fesztiválon. Az első esetben sikerrel jártak, a másodikban azonban tetten érték őket.

A két gyanúsított 2018. március 11-én 3 óra körül jutott be az egyik kitelepült étterem faházába. Magukhoz vették az ott tartott váltópénzt, valamint egy üveg díszdobozos italt. Ezt követően egy újabb standhoz mentek, és oda is megpróbáltak bemenni, de ezt a biztonsági személyzet észlelte, és a két férfit a rendőrök kiérkezéséig visszatartották.

A rendőrök a feltételezett elkövetőket előállították és őrizetbe vették. Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás. A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói 23 és 25 éves terheltekkel szemben az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!