Túl a városon 2018. március 13. 00:27 Forrás: MTI

Előrehozott választást akar a Most-Híd Szlovákiában

Nem lép ki a Robert Fico kormányát alkotó koalícióból a szlovák-magyar vegyes párt, de csak akkor, ha előrehozott választások lesznek.

Ezt a párt elnöke, Bugár Béla jelentette be a párt Országos Tanácsának (OT) több mint 8 órán át tartó tanácskozása után Pozsonyban hétfőn.

A vegyes párt széleskörű döntéshozó testülete, az OT határozata értelmében a Most-Híd vezetése felhatalmazást kapott arra, hogy tárgyaljon koalíciós partnereivel, a Robert Fico vezette Irány - Szociáldemokráciával (Smer-SD) és Andrej Danko pártjával, a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) az előrehozott választások lehetőségéről. Amennyiben ezek az egyeztetések nem járnak sikerrel, a párt kilép a koalícióból.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Szlovákiára mindenképpen előrehozott parlamenti választás vár, a kérdés már csak az, hogy mikor.

Bugár Béla elmondta: Robert Fico – az OT ülése közben tartott koalíciós találkozó során – elutasította annak lehetőségét, hogy az előrehozott választásokról tárgyaljon, így csak az SNS-el fognak egyeztetni.

Ezzel az állítással részben ellentétesnek tűnik a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség Bugár Béla bejelentését követően kiadott híre, amely saját információkra hivatkozva azt állítja: a legerősebb kormánypárt, az Irány - Szociáldemokrácia vezetése csak kedden tárgyalja a Most-Híd felvetését az előrehozott választások lehetőségéről, és döntésükről csak ezt követően tájékoztat majd a párt elnöke, Robert Fico.

Bugár Béla az előrehozott választásokról folytatandó tárgyalások tétjéről kifejtette: az egyeztetések során egységes véleményt akarnak kialakítani egyebek mellett arról, hogy a választási időszak lerövidítéséről szóló alkotmányos törvényt milyen módon fogadják el és arról is, mikor kerüljön sor az előrehozott parlamenti választásra. Hozzátette: amennyiben sikeresek lesznek az egyeztetések, a pártja által jelölt miniszterek posztjaikon maradnak.

Bugár szerint az OT határozatát egyhangúlag fogadták el.

Az OT ülését azt követően hívta össze a Most-Híd vezetése, hogy az újságíró-gyilkosság után az országban kialakult feszült helyzetre hivatkozva Robert Kalinák belügyminiszter menesztését kérték a legerősebb kormánypárttól. Akkor Bugár Béla még azt mondta, nem gondolja, hogy a kialakult helyzet miatt az egész kormányt fel kellene áldozni.

Hétfőn Robert Kalinák bejelentette lemondását, és azt azzal indokolta, hogy távozásával is szeretne hozzájárulni az országban kialakult helyzet stabilizálásához. A bejelentésre reagálva a szlovák belpolitikai válság két legerősebb hangadója, a pozsonyi törvényhozás legerősebb ellenzéki pártja, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS), illetve az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevet viselő csoportosulás egybehangzóan közölte: a miniszter távozását nem tartják elégségesnek és továbbra is az egész kormány távozását akarják.

Közvetlenül ezután kezdődött a Most-Híd OT ülése, amelynek tétje az volt, hogy a párt része marad-e a koalíciónak. Ezzel kapcsolatban a párt szlovák tagozatának – néhány erőteljesen atlantista kötődésű liberális – képviselője már előre jelezte, hogy a kilépést fogja támogatni. A Bugár Béla vezette párt kilépésével a 78 képviselővel rendelkező kormánykoalíció elveszítené többségét a 150 fős pozsonyi parlamentben.

Az előrehozott választások megtartására először Robert Fico politikai ellenlábasa, Andrej Kiska államfő tett javaslatot. Robert Fico kormányfő az elnök lépéseit a demokratikus parlamenti választási eredmények megtagadásának nyilvánította, „az újságíró-gyilkosság után történteket” pedig többször is olyan, az állam teljes destabilizációjára tett kísérlet részének nevezte, amelynek „forgatókönyve nem Szlovákiában íródott”. Múlt pénteken több szlovákiai városban a kormány távozását követelő tüntetéseket tartottak, ezek közül a legnagyobbat Pozsonyban, ahol több tízezer ember vonult az utcára.

(fotó: most-hid.sk)

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Szlovákia előrehozott választás választás