Túl a városon 2018. március 7. 18:25

A Jobbik szerint a Fidesz rettegését jelzik Orbán bejelentései

A párt szemfényvesztésnek tartja a miniszterelnök rezsitámogatásokkal és az idősek segítésével kapcsolatos bejelentéseit.

Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormánypártoknak nem csak a hódmezővásárhelyi vereség miatt van félnivalójuk, hanem azért is, mert jelöltjeik negyedannyi ajánlást gyűjtöttek a választás előtt, mint négy éve. 

Az időseknek juttatandó Erzsébet-utalvánnyal kapcsolatosan örömtelinek tartotta a nyugdíjasok támogatását. Kifogásolta ugyanakkor, hogy a járadékemelés nem a nyugdíjas fogyasztói kosárhoz kapcsolódik, sem a reálbér-emelkedésekhez, ami miatt szerinte egy százezer forintos havi juttatás vásárlóértéke évi 25 ezer forinttal csökkent tavaly.

A tűzifára nyújtott 1 milliárd forintos keret szerinte mindössze 35 ezer családon segít, miközben 3 millióan szorulnának rá a támogatásra, a 12 ezer forintos gázár-kompenzáció pedig szerinte még mindig kevesebb, mint amennyivel többet fizetnek az emberek a piaci árnál. Mint mondta: három éve csökken a gáz világpiaci ára, ami azonban a hazai árakban nem érvényesült.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Jobbik kampány Választás 2018