Túl a városon 2018. március 6. 21:51

Ujhelyi István szerint felháborító, hogy a külföldön élő magyarok nem szavazhatnak levélben

A szocialista EP-képviselő a választási felkészülésről tájékozódott Londonban.

Az MSZP európai parlamenti képviselője az MTI-nek elmondta: korrekt tájékoztatást kapott a londoni magyar nagykövettől és a nagykövetség munkatársaitól az előkészületekről. Elmondta azt is: politikai sikernek tekinti, hogy „kőkemény lobbimunkával” sikerült elérni magyar konzulátusok nyitását Manchesterben és Edinburghban.

Ujhelyi István közölte: a londoni magyar nagykövetségtől megerősítést kapott arra, hogy mindkét helyszínen lehetőség lesz a szavazásra a választásokon.

Az MSZP EP-képviselője ugyanakkor felháborítónak nevezte, hogy „a fideszes választójogi törvény kettős mércét alkalmazva” különbözteti meg „a kettős állampolgárságú magyarokat”, akik levélben is szavazhatnak, és azokat, akik dolgozni, családjukat fenntartani, vagy tanulni mentek külföldre Magyarországról.

Ujhelyi István szerint nekik is meg kellene adni a jogot arra, hogy levélben szavazhassanak. „Az új kormány első intézkedései között lesz egy tisztességes választójogi törvény létrehozása” – mondta az MSZP európai parlamenti képviselője.

Hozzátette: a két új konzulátus megnyitása részsiker, de még mindig nem elégséges kiszolgálása és érdekképviselete a külföldön dolgozó magyaroknak.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a kötelező kvótáról, Ujhelyi István kijelentette: nem támogatott és nem is fog támogatni kötelező, állandó, felülről nyitott kvótamechanizmust, mert ez láthatóan nem működik. Kijelentette: felhívja a magyar kormány figyelmét arra, hogy csak közös európai megoldásokkal védhető meg Magyarország és Európa biztonsága.

A migrációról szólva az EP-képviselő azt mondta: a határokat „a közpénzből finanszírozott orbáni plakátok” állításaival szemben senki nem akarja megnyitni, az Európai Uniónak biztonságot kell nyújtania, ezért közös határvédelmi mechanizmusra van szükség, „a kerítés pedig mindaddig állni fog, amíg a magyar lakosságnak az az érzete, hogy ez védi meg bármilyen veszélytől”.

Felelős politikus ugyanakkor a globalizációról, a migrációs nyomásról nem gondolkodhat olyan egyszerűen, „hogy ez jó vagy rossz”, mivel ezek jelenségek, és fel kell készíteni a társadalmat vagy a védekezésre, vagy az együttélésre ezekkel a jelenségekkel – fogalmazott. „Orbán kormánya generációkra kiható bűnt követ el azzal, hogy a magyar társadalmat nem tájékoztatja, nem felkészíti, hanem egy félresikerült gyűlöletkampánnyal hergeli” – tette hozzá.

Ujhelyi István szerint a magyar társadalom nem áll készen olyan jellegű migráció fogadására, amilyent néhány európai országban látni, de erre nem is akarja senki rákényszeríteni.

Szavai szerint Magyarország jelenleg kivándorló ország, „tehát nem az Orbánék által napirenden tartott kérdések jelentik a legnagyobb problémákat”.

Ujhelyi István szomorú eseménynek nevezte a brit EU-tagság megszűnését, de kijelentette, hogy innentől kezdve a feladat a Nagy-Britanniában élő magyarok érdekeinek képviselete.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Európai Parlament kampány London migráció MSZP Ujhelyi István Választás 2018