Túl a városon 2018. március 5. 17:13 Forrás: Szeged Televízió / MTI

Börtönben marad Czeglédy Csaba, a szegedi bíróság 30 napra elrendelte az előzetes letartóztatását

A szombathelyi ügyvéd szerint a jogállamiság megcsúfolása történt. Az ügy kapcsán Szegedre jött Gyurcsány Ferenc is.

Czeglédy Csaba csütörtökön szabadult az előzetes letartóztatásból, mert országgyűlési képviselőjelölt lett. Másnap a Nemzeti Választási Bizottság megszüntette mentelmi jogát, és a NAV nyomozói még aznap este őrizetbe vették egy másik ügyben. Hétfőn a Szegedi Járásbíróság úgy döntött: jogszerűen. Czeglédy harminc napra ismét előzetesbe került.

Czeglédy Csaba ügyvédként több pert is megnyert Gyurcsány Ferencnek, Botka Lászlónak és a Magyar Szocialista Pártnak. Júniusban azzal gyanúsították meg, hogy az általa vezetett Humán Operátor nevű cég több, mint 6 milliárd forintos költségvetési csalást követett el. Czeglédy tagadott, előzetesbe került, de a vádhatóság az elmúlt 8,5 hónap alatt nem állt elő bizonyítékokkal. Amikor országgyűlési képviselőjelölt lett, mentelmi joga alapján kiengedték, de már másnap újra meggyanúsították és még aznap éjjel Szegedre hozták. Előzetes fogvatartásáról hétfőn döntött a Szegedi Járásbíróság. Ebből az alkalomból eljött a bíróságra Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, felesége Dobrev Klára, és Molnár Csaba alelnök. A volt miniszterelnök hazugságnak nevezte a kormánypárti sajtó vádját, hogy Czeglédy Csabának köze van a demokratikus ellenzéki pártok finanszírozásához.

„Támogatást várunk a demokratikus közvélemény egészétől. Biztosíthatjuk Orbánt és a törvényeket és esküjüket megszegő az igazságszolgáltatásban dolgozó embereket, hogy el fog jönni a pillanat, amikor nem bújhatnak hatalmuk mögé. Az új demokratikus kormány nem fogja megengedni, hogy mindaz a gazemberség és jogtalanság, amit megtettek, az következmény nélkül maradjon. A következmények jogszerűek és jogállamiak lesznek.”

– mondta a Szeged Televíziónak a volt miniszterelnök.

Gyurcsány szerint a választásoknak az is a tétje, hogy Orbán és követői elveszítik-e a szabadságukat.  

Czeglédy Csabát 5 NAV-os nyomozó kísérte a bíróságra. Védői hatalmas papírkötegekkel érkeztek. A nyomozási bíró szokatlanul hosszú, két és félórás tanácskozás után úgy döntött, 30 napra elrendeli előzetes letartóztatását. 

A tárgyalóteremből távozó Czeglédyt NAV-os kísérői nem engedték nyilatkozni a sajtónak.

„A jogállamiság megcsúfolása történt.” – mondta Czeglédy a döntés után, a tárgyalóteremből kifelé jövet.

Az ismételt előzetest egy új gyanúsítás alapján döntötték el.

„Ez eddig is egy eljárás volt, most is egy eljárás volt, csak most került közlésre annak a bűncselekménynek a gyanúja, aminek alapján ismételt őrizetbe vételére sor került.”

– mondta Szanka Ferenc, az ügyészség szóvivője.

Czeglédy ügyvédje szerint a kihirdetett végzést nem tudják értelmezni. Nem világos, az melyik vád alapján született.

„Keveredtek az első az a 2. gyanúsítás elemei. Kifejezetten elhangzott a bírónő részéről, hogy az őrizetbe vétel a 2. gyanúsítás tárgyát képező bűncselekmény alapján történt ez önmagában is nagyon sokat mondó.”

– nyilatkozta a szegedi tévének az ügyvéd.

Az ügyészség a döntést tudomásul vette, a védelem fellebbezett szabadlábra helyezés érdekében. Erről a Szegedi Törvényszék dönt, de előtte a végzést írásba kell foglalni. Az újabb tárgyalásra hetek múlva kerülhet sor.

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió híradójának riportját!

Korábban írta az MTI:

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája hétfőn harminc napra elrendelte Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.

Szanka Ferenc elmondta, hogy a bíróság osztotta az ügyészi álláspontot, amely szerint a gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye.

A bíróság megállapította azt is, hogy jogszerűen vették őrizetbe a gyanúsítottat pénteken – közölte a csoportvezető ügyész.

Hankó Faragó Miklós, Czeglédy Csaba ügyvédje a döntés után újságíróknak elmondta, fellebbeznek a nyomozási bíró döntése ellen. A védő álláspontja szerint Czeglédy Csaba mentelmi jogát egy újabb bűncselekmény, gazdasági csalás gyanúja ügyében nem függesztette fel a Nemzeti Választási Bizottság, mivel azzal addig meg sem gyanúsították ügyfelét.

Czeglédy Csaba a tárgyalóteremből kijövet azt mondta, a „jogállamiság megcsúfolása, ami történt”.

A csaknem háromórás nyomozási bírói ülést a bíróság folyosóján végigvárta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, Molnár Csaba, a párt európai parlamenti képviselője, valamint Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége is.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka közvetítéssel foglalkozott. Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló és a Human Operator Zrt.-hez köthető személyek, az azt követő szinten lévő közvetítő cégek, illetőleg a céghálózat alján levő és strómanok által vezetett kilenc iskolaszövetkezet segítségével a diákmunka közvetítés után járó közterhek megfizetését elkerüljék. A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

A Csongrád Megyei Főügyészség január 26-án újabb nyomozásra jelölte ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád Megyei Vizsgálati Osztályát. Az eljárásban újabb bűncselekmény az öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett gazdasági csalás bűntettének megalapozott gyanúja merült fel. 

A politikust független képviselő-jelöltként csütörtökön délután vették jogerősen nyilvántartásba a Vas megyei 1-es számú választókerületben. Ezért az ügyészség döntött a nyomozás felfüggesztésesről, megszüntette a gyanúsított előzetes letartóztatást. Miután a legfőbb ügyész indítványára – mely az újabb bűncselekményre is kiterjedt – a Nemzeti Választási Bizottság jogerősen felfüggesztette az országgyűlési képviselőjelölt mentelmi jogát az ügyészség a nyomozás folytatását rendelte el.

(fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely)

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Czeglédy Csaba bíróság börtön Csongrád Megyei Főügyészség Demokratikus Koalíció előzetes letartóztatás Gyurcsány Ferenc költségvetési csalás MSZP Szegedi Járásbíróság ügyészség Választás 2018