Túl a városon 2018. március 2. 11:45

Tudja, hogy a KLIK kivett minden magyar zsebéből 120 forintot csak úgy?

Ez így nem nagy összeg, de ha úgy mondjuk, 1 milliárd 200 milliót forintot kell visszafizetnie az EU-nak, mert nem végezték el azt, amire kapták a támogatást, akkor azért nem hangzik olyan jól...

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke dobta be a köztudatba ezt is:

900 millió forintos EU-támogatást vett fel a KLIK informatikai fejlesztésekre, a pénzből a terv szerint szoftvereket készítettek volna, amiket iskolákban lehetett volna használni. A szoftverek egy része el se készült, ami pedig elkészült, azt sohasem használták. Amikor Hadházy egyenként rákérdezett a programokra a KLIK-nél, akkor azt mondták neki, hogy van amit nem használnak, van amit nem töltöttek fel adatokkal, van amit nem sikerült még bevezetni, és van olyan is, ami helyett vettek inkább egy másikat.

Mindezt Lázár János is megerősítette.

Az RTL-nek azt mondta, hogy tizenegy szoftver elkészült, de nem mind használják őket, tizennégy pedig el se készült. Szabálytalansági eljárást indítottak, és végül összesen 1,2 milliárd forintot kellett visszafizetnie a KLIK-nek.

Az illetékesek vajon nyilatkoztak?

A KLIK és az oktatásért felelős EMMI nem kívánt nyilatkozni.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Hadházy Ákos Lázár János LMP Klebelsberg Intézményfenntartó Központ KLIK