Hirdetés
Túl a városon 2018. február 28. 15:09

Sajtótájékoztató nélkül is tudjuk: katasztrófa, ami az egészségüggyel történik

Az MSZP–Párbeszéd szerint egészségügyi vészhelyzet van Magyarországon, a szakdolgozókat meg kell becsülni, bérüket azonnal emelni kell ötven százalékkal.

Hirdetés

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, független országgyűlési képviselő szerdán Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, Orbán Viktor és kormánya az elmúlt nyolc évet végighazudta az egészségügy állapotáról. Hazudtak az ápolók és a szakdolgozók béréről is – tette hozzá, jelezve: „a béremelésnek hazudott alamizsna” 100–200, jó esetben 900 forintos béremelést jelentett a szakdolgozóknál.

Elmondta, az MSZP és a Párbeszéd költségvetési törvénymódosítást nyújtott be, amely alapján azonnal nettó ötven százalékkal emelkedne a dolgozók, ápolók bére. Ez 200 milliárd forintba kerül, ennyit költött az Emmi tavaly, év végén saját büdzséjéből határon túli focira, egyházakra.

Szabó Tímea azt mondta, a 200 milliárd forintot a köztévé finanszírozásából, a paksi bővítésből és a különleges kormányzati kiadásokból fedeznék.

Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott: ma Magyarországon egészségügyi vészhelyzet van, mert nincs elegendő orvos, ápoló és nem elégséges a finanszírozás.

Azt mondta, jelenleg nincs kormányzati akarat a helyzet javítására, arra azonban van, hogy magánosítsák az egészségügyet. Ezért kellett, hogy állami kézbe kerüljenek az intézmények – jegyezte meg. Lesz egy gazdagoknak szóló magánegészségügy, a kevésbé tehetőseknek pedig lesz egy szegényes állami ellátás – magyarázta.

A képviselők és a Párbeszéd aktivistái a sajtótájékoztató végén „visszaadták azt az alamizsnát”, amit az Emmi adott a szakdolgozóknak: zsákokból pénzérméket borítottak a minisztérium épülete elé.

Szakács László kérdésre kiváló kezdeményezésnek nevezte azt, hogy a gyűlöletkeltő plakátok ne kerülhessenek ki a városokban. Gajda Péter, a XIX. kerület MSZP-s polgármestere levélben hívta fel minden közterületi reklám cég figyelmét arra, hogy a kerületben nem helyezhetők ki gyűlöletkeltő plakátok.

Szerda délután a Fidesz-frakció „2010 óta megduplázódott az ápolók átlagkeresete” címmel közleményben reagált Szabó Tímea kijelentéseire, ebben szó szerint ezt írják:

„Szabó Tímea hazugságai helyett beszéljenek a tények. Eddig több lépcsőben 53%-kal emelkedett az egészségügyi szakdolgozók bére és 2016 és 2019 között összesen 65%-kal nő. 2010-ben egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező OKJ-s végzettséggel rendelkező, E7 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete 172 ezer forint volt, ma ez 343 ezer forint. 2010-ben egy 4-6 éves jogviszonnyal rendelkező OKJ-s végzettségű E2 fizetési osztályba sorolt ápoló átlagkeresete 159 ezer forint volt, ma 309 ezer forint. 

A mostani, 8%-os illetményemelés  közel 70 ezer szakdolgozót érint.  Nincs olyan egészségügyi szakdolgozó, akinek januárban (a minimálbér vagy garantált bérminimum emelésével) vagy a mostani béremeléssel ne nőtt volna a bére. A szakorvosok bére az elmúlt két évben 207 ezer forinttal nőtt. 

A 2018-as költségvetésben 546 milliárd forinttal többet fordítunk egészségügyre, mint a baloldal az általa utoljára benyújtott költségvetésben.”

(fotó: Folyosó a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban, ahol a múlt héten leállt az ellátás a csecsemő- és gyermekosztályon az orvoshiány miatt. – ujhelykorhaz.hu)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: egészségügy MSZP Párbeszéd