Túl a városon 2018. február 24. 09:46

Választás 2018: minden korábbinál többen jelentkezhetnek külképviseleti szavazásra

Csaknem 12 ezren vetették fel magukat a külképviseleti névjegyzékbe, várhatóan minden korábbinál többen jelentkeznek majd külképviseleti szavazásra.

Azok a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok, akik a szavazás napján, április 8-án nem tartózkodnak Magyarországon, a külképviseleteken szavazhatnak. Négy évvel ezelőtt 97 külképviseleten szavazhatott mintegy 28 ezer választópolgár.

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke elmondta: szombat reggelig 11 ezer 921-en vetették már magukat fel a külképviseleti névjegyzékbe, 2014-ben 46 nappal a választást megelőzően mintegy feleannyian, mindössze 6,5 ezren voltak a külképviseleti névjegyzékben. A számok alapján arra számítanak, hogy minden korábbinál több választópolgár jelentkezik külképviseleti szavazásra.

Hozzátette: most 117 külképviseleten lehet szavazni, eddig a legtöbben, 1873-an Londonban voksolnának, Münchenben 779-en, Stuttgartban 696-an, Hágában 552-en, Bernben 521-en, Brüsszelben 484-en.

Pálffy Ilona felhívta a figyelmet arra, hogy a külképviseleti névjegyzékbe vételhez szükséges kérelmet március 31-éig lehet benyújtani személyesen vagy levélben a választópolgár lakcíme szerinti helyi választási irodában, vagy a Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán, a www.valasztas.hu honlapon. Ha a választópolgár igényli, a kitöltésben segítséget nyújtanak a helyi választási információs szolgálatok, illetve a központi választási információs szolgálat, amely a visz@nvi.hu e-mail-címen fogad elektronikus leveleket és a +36 1 795 3310-es telefonszámon érhető el munkaidőben.

A külképviseleten a választópolgár a lakcíme szerinti országgyűlési egyéni választókerület szavazólapján, valamint a pártlistás vagy – nemzetiségiként regisztrált választópolgár esetében – nemzetiségi listás szavazólapon szavazhat.

A külképviseleteken szavazók is a magyarországi szavazás napján adhatják le szavazatukat a külképviseleteken, de az időeltolódás miatt az amerikai kontinensen a magyarországi szavazást megelőző napon, szombaton tartják a voksolást. A külképviseleti szavazás idejéről és pontos helyszíneiről a www.valasztas.hu oldalon lehet tájékozódni.

(MTI-összefoglaló)

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Választás 2018