Hirdetés
Szegeden 2018. február 19. 12:48

Szegedért, a közös jövőért küzdene Szabó Sándor és Joób Márton

Képriport
Az országgyűlési képviselőjelöltek hétfőn kezdték el gyűjtetni az ajánlásokat. Március 5-éig legkevesebb ötszáz aláírást kell összegyűjteniük. Az MSZP és a Párbeszéd két szegedi jelöltjét – Szabó Sándort és Joób Mártont – Botka László mutatta be délelőtt a Csillag téren. Sokan eljöttek, sokan mondták, hogy kormányváltást szeretnének.

Még szinte ki sem kerültek az aláírásgyűjtő pultok a Csillag térre, máris sokan várták az MSZP és a Párbeszéd két jelöltjét, így már tíz óra előtt megkezdődött az aláírásgyűjtés.

– Nagyon nem tetszik nekem, amit a Fidesz-kormány csinál! Az egész ország a korrupciótól hangos. A jelenlegi kormánynak nem fontosak a magyar emberek, kizárólag a saját zsebük fontos – mondta Horváth Péterné, aki az elsők között írta alá a jelölésről szóló ívet. Hozzátette, ismeri Szabó Sándort, tudja, hogy sokat tett a szegediekért és akkor lesz nyugodt, ha ismét Szabó nyer.

Tíz órakor megérkeztek a jelöltek és az őket ajánló Botka László is. Szeged polgármestere már kisebb tömeg előtt beszélt és ajánlotta a szegedieknek a két jelöltet.

– Szabó Sándor országgyűlési képviselőt, aki már négy évvel ezelőtt elnyerte a szegediek bizalmát és Joób Mártont, akit pedig a 2014-es önkormányzati választásokon bíztak meg az itt élők, nem is nagyon kell már bemutatni, hiszen a munkájuk révén sokan ismerik őket – mondta Botka László, aki szerint politikustársai tapasztalt, kiváló jelöltek, és már bizonyították, hogy tisztességgel szolgálják Szegedet, és a szegedieket.

A polgármester a jelöltek bemutatása kapcsán elmondta, Szabó Sándor az elmúlt négy évben országgyűlési képviselőként sokat tett azért, hogy Szegedet a békés, nyugodt fejlődés jellemezze. Joób Márton pedig az önkormányzat egyik legfontosabb bizottságát, a szociális bizottságot vezeti. Nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Szegeden az országban is egyedülálló szociális ellátórendszerrel – a Fidesz akarata ellenére is – támogatást tudnak adni mindazoknak, akiknek a gyógyszereikhez, a lakhatásukhoz, a megélhetésükhöz segítségre van szükségük.

Joób komoly szerepet vállalt a bérlakásprogram elindításában is: az idén már a hatszázadik olyan szegedi család költözhet majd felújított önkormányzati bérlakásba, amelyik saját erejéből nem tudna otthont teremteni magának.

– A választásokig hátra lévő hetekben is azt várhatják tőlünk a szegediek, amit eddig is megszokhattak: mi Szeged városáról fogunk beszélni, arról, hogy melyek azok a közös értékek és célok, amelyek összefognak bennünket. Nem az ellenfelet fogjuk mocskolni, ezt meghagyjuk a Fidesznek, ők általában ezt szokták csinálni – monda Botka László, majd hozzátette: pozitív kampányra készülnek, arról szeretnének beszélni a következő hetekben, hogy az itt élők bizalmából nagyon komoly munkát végeztek eddig is és ezt szeretnék folytatni a jövőben is.

– Egy város soha nincsen készen, szeretnénk még nagyon sok fejlesztést, beruházást megvalósítani, hogy könnyebb és jobb legyen Szegeden élni. És ami legalább ennyire fontos, hogy a gyerekeink és unokáink is itt tervezzék a jövőjüket, ne kelljen egy rossz fideszes politika miatt elhagyniuk az országot. Az máris világosan látszik, hogy Fidesz mindent meg akar és meg is fog tenni azért, hogy megszerezze Szegedet. Én viszont bízom a szegediek bölcsességében: tudom, hogy azt itt élő emberek azt szeretnék, hogy ez a város valódi európai, demokratikus közösség legyen, ahol nem a gyűlölködés, nem az agresszív hatalom a jellemző, hanem az egymás és a város iránt érzett felelősség. Ezért arra szeretnék kérni mindenkit, hogy a következő napokban szóljanak a barátoknak, ismerősöknek, rokonoknak, szomszédoknak, hogy támogassák a két jelöltünket. Ott leszünk minden városrészben, gyűjtjük az aláírásokat, várjuk és köszönjük a támogatásukat – mondta végül Botka László.

Szabó Sándor arról beszélt, hogy több mint tizenhat éve dolgozik már a városért, négy éve pedig, mint országgyűlési képviselő igyekszik minél többet tenni az itt élőkért.

– Egy dolog vezérelt mindig, a szolgálat. Az elmúlt években nagyon sokat fejlődött a város, többek között iskolákat, óvodákat újítottunk fel, egész városrészek fiatalodtak meg. Ezt a békés, nyugodt fejlődést szeretnénk folytatni a következő négy évben is – mondta el a jelölt.

Szabó Sándor szerint a szegedieknek április 8-án arról kell majd dönteniük, hogy a békés, nyugodt és kiszámítható fejlődés mellett vagy a gyűlöletkeltő, hazug propaganda mellett teszik le a voksukat.

– Biztos vagyok abban, hogy szegediek bölcsek és jól fognak dönteni. Hiszek az itt élő emberekben, tudom, hogy a békés fejlődést fogják választani. A következő két hétben az a célom, hogy húszezer emberrel fogjak kezet, hogy nyugodtan várjam április 8-át, mert tudom, hogy meg fogjuk nyerni a választást.

Joób Márton, aki többek között az újszegedi városrész jelöltje, szintén nagy lelkesedéssel és örömmel kezdte el a kampányt.

– Büszke vagyok Szegedre és szeretek itt élni, ezért a városért kívánok ezután is dolgozni, mert úgy látom, jó irányba haladunk. Nagyon fontos számomra az elesettek támogatása, és az is, hogy folyamatosan fejlődjön a város. Kilenc gyermekes családapaként van okom arra, hogy küzdjek Szegedért, a közös jövőnkért. Azt szeretném elérni, hogy a gyerekeink itt, Magyarországon, Szegeden tudják megvalósítani az álmaikat – mondta Joób Márton.

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió riportját az eseményről!

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: ajánlószelvény Joób Márton MSZP Párbeszéd Szabó Sándor Választás 2018 Csillag tér