Hirdetés
Külföld 2013. június 20. 09:25

Kivégeztek egy helyi kínai pártvezetőt kiskorúak megerőszakolásáért

Kivégezték azt a közép-kínai pártvezetőt, akit 11 kiskorú megerőszakolásában talált bűnösnek a bíróság - jelentette csütörtökön a kínai média. 

   A 44 éves Li Hszin-kungot tavaly májusban vették őrizetbe Honan tartomány Jungcseng városában, ahol a pártbizottság helyettes vezetője volt. Egy középiskola előtt, egy autóban érték tetten. Li pénzt adott egy diáknak és megfenyegette őt azért, hogy lányokat közvetítsen neki.   

 A férfi legfiatalabb áldozata 11 éves volt. Lakásán terhelő bizonyítékokat, köztük fényképeket találtak. Az eset komoly visszhangot, felháborodást váltott ki az online közösség körében.    Li fellebbezett a halálos ítélet ellen, de a tartományi bíróság elutasította kérvényét, s a legfelsőbb bíróság a halálos ítélet végrehajtását jóváhagyta.    Az elmúlt hetekben több, a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményre derült fény Kínában, aminek következtében a legfelsőbb bíróság körlevélben hívott fel az ilyen esetek szigorúbb elbírálására.  

  Nemi kapcsolat létesítése 14 év alatti kiskorúval a kínai büntetőtörvénykönyv szerint erőszaknak minősül, amiért halálbüntetés is járhat. A kiskorúak szexre történő csábításáért 15 évig terjedő börtön jár.

MTI

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!