Hirdetés
  • Kezdőlap
  • "Rácz Attila"-ként cimkézett hírek listázása
Hetedik Civil Piac a Mars téren

Hetedik Civil Piac a Mars téren

Családi programmal, tartalmas kikapcsolódással és pecsétgyűjtő akcióval vár mindenkit szeptember 25-én szombaton, a hetedik alkalommal megrendezett Szegedi Civil Piac. A Talentum Alapítvány és a Szegedi Városkép és Piac Kft. által szervezett eseményen huszonhárom civil szervezet mindennapi munkájába lehet betekinteni, megismerni legfontosabb célkitűzéseiket, sőt akár csatlakozni is lehet hozzájuk.

Részletek
Visszatér a Szent István téri borpiac!

Visszatér a Szent István téri borpiac!

Ősszel sem maradnak üresek a borospoharak: a tervek szerint idén két alkalommal lesz kézműves és borpiac a Szent István téren, ahol védettségi igazolvány nélkül is lehet majd bort, vagy akár kézműves sört kóstolni.

Részletek
Szegedi ünnepi tűzijáték augusztus 20-án: nyolcezer effekt és görögtűz

Szegedi ünnepi tűzijáték augusztus 20-án: nyolcezer effekt és görögtűz

Csütörtökön délután indul az Államalapítás ünnepéhez kapcsolódó programsorozat a Széchenyi téren: több mint százhúsz kereskedő kínálja majd a portékáit, az ünnepi tűzijátékot pedig a rakpartról lesz érdemes nézni.

Részletek
Augusztus 20-án ünnepel Szeged: újra benépesül a Széchenyi tér

Augusztus 20-án ünnepel Szeged: újra benépesül a Széchenyi tér

Kedden megjelent a Magyar Közlönyben, hogy korlátozások nélkül lehet augusztus 20-i rendezvényeket tartani az országban. A négy napon át tartó szegedi programok a Széchenyi téren lesznek, a tűzijátékot pedig a rakpartról lehet majd megnézni augusztus 20-án este kilenc órától.

Részletek
Jó borok mellé jó meccsek: óriás kivetítő a Szent István téren

Jó borok mellé jó meccsek: óriás kivetítő a Szent István téren

Pénteken kezdődik az utolsó Szent István téri kézműves és borpiac, utána a Szegedi Városkép és Piac Kft. az augusztus 20-ai ünnepségsorozatot és szeptemberi Bor teret kezdi el szervezni. A legjobb borok és kisüzemi sörök mellett természetesen ott lesznek a téren az egyedi kézműves alkotások, a legfinomabb háztáji ízek és fesztiválételek egyaránt, sőt a focirajongókra is gondoltak.

Részletek
Borozással bővül a kézművespiac, elindult a közösségi rollerezés, vannak még titkok a Deja Vu Fesztivál körül, de miért május 21-én van Szeged napja? – Itt a Szeged Podcast 42. adása!

Borozással bővül a kézművespiac, elindult a közösségi rollerezés, vannak még titkok a Deja Vu Fesztivál körül, de miért május 21-én van Szeged napja? – Itt a Szeged Podcast 42. adása!

Gedzo és Kovács M. Norbert heti közéleti műsorukban ezúttal is aktuális szegedi témákról kérdezik vendégeiket.

Részletek
Négyszáz kilométert utazott Yoda mester, hogy itt lehessen a Szent István téri kézművespiacon

Négyszáz kilométert utazott Yoda mester, hogy itt lehessen a Szent István téri kézművespiacon

Kegyeibe fogadta az időjárás a több havi kényszerszünet után szombaton újranyitott Szent István téri kézművespiacot. Az árusok az ország minden részéről jöttek, hogy itt is árulhassák termékeiket. Fotógalériánkban több tucat képet is mutatunk a szombati piacról.

Részletek
A hétvégén ismét lesz piac a Szent István téren: két napig nyolcvan kézműves kínálja a portékáit

A hétvégén ismét lesz piac a Szent István téren: két napig nyolcvan kézműves kínálja a portékáit

Utoljára február végén árultak kismesterek a téren, a jogszabályok ugyan eddig sem tiltották, a szervezők a résztvevők egészségének védelme miatt mégis a szünetelés mellett döntöttek. A járványhelyzet javult, ismét lesz piac a téren.

Részletek
Újra benépesül a Szent István tér: május 8-ától újra lesz kézműves piac!

Újra benépesül a Szent István tér: május 8-ától újra lesz kézműves piac!

Bár a jogszabályok eddig sem tiltották, két hónapig mégis szünetet tartott a Szent István téri kézműves piac. A szervezők most újraindítják: május 8-án és 9-én ismét egyedi portékákat, háztáji élelmiszereket és gasztronómiai különlegességeket kínáló kereskedők töltik meg a teret.

Részletek
Húsvét vasárnapig egyfolytában hömpölyög a Mars téri piac, ide is megérkezett a tavasz

Húsvét vasárnapig egyfolytában hömpölyög a Mars téri piac, ide is megérkezett a tavasz

Sonka, tojás, torma – idén is ez a három legkeresettebb áru a húsvét előtti piacon. Kimentünk a Mars térre megnézni, mit, mennyiért kínálnak az ünnepre. Tavalyhoz képest nem sokat mozdultak az árak. Aki ma kihagyta, annak érdemes tudni, hogy nagypénteken és szombaton is lesz a piac.

Részletek
A járvány miatt negatív rekordokat döntöget a Mars téri piac: van, aki árulhat virágot, és van, aki nem!

A járvány miatt negatív rekordokat döntöget a Mars téri piac: van, aki árulhat virágot, és van, aki nem!

A kormány döntése értelmében a piacok nyitva maradhattak, azonban hétfőtől ott sem minden üzlet fogadhat vásárlókat. Bort lehet árulni, de virágot csak a piaci asztalokon. A vendéglátással foglalkozó üzletek továbbra is működhetnek, öt hónapra mégis el kell engedni a bérleti díjukat. Nagy bevételkiesést jelent az ingyenes parkolás is, miközben a vásárlók és a kereskedők is zúgolódnak miatta. Mars téri körkép a koronavírus-járványban.

Részletek
Nagy siker az év első szegedi kézművesvására: a kemény mínuszok ellenére is megtelt a Szent István tér

Nagy siker az év első szegedi kézművesvására: a kemény mínuszok ellenére is megtelt a Szent István tér

A vásározókat és vevőket sem riasztották el a fogcsikorgató mínuszok: szombaton késő délelőttre csordultig megtelt a Szent István tér. Az Öreg hölgy körül – hosszú kényszerszünet után – félszáz kézműves és kismester kínálta portékáit.

Részletek
Lakner és Ceglédi mostantól minden szombaton a Szeged TV-n, hiánypótló kézművesvásár a Szent István téren, az áradó Tisza fent a rakparton: itt a Szeged Podcast huszonnyolcadik adása!

Lakner és Ceglédi mostantól minden szombaton a Szeged TV-n, hiánypótló kézművesvásár a Szent István téren, az áradó Tisza fent a rakparton: itt a Szeged Podcast huszonnyolcadik adása!

Ezúttal három olyan témáról beszélgettünk, aminek mind köze van az előttünk álló hétvégéhez, de mind túl is mutat azon.

Részletek
Szelektív hulladékgyűjtés a Mars téri piacon, már a 2022-es kézi Eb jegyében is

Szelektív hulladékgyűjtés a Mars téri piacon, már a 2022-es kézi Eb jegyében is

Az egyszer használatos, műanyag csomagolóanyagok kiszorítása fontos célja a Szegedi Városkép és Piac Kft.-nek. A környezetvédelmi szempontból mérföldkőnek számító változás jelenleg előkészítés alatt van, a szelektív hulladékgyűjtés próbaüzeme azonban már el is indult.

Részletek
Biopiacot tervez, és Tisza-parti vetítéseket ígér Szeged éléskamrájának új igazgatója

Biopiacot tervez, és Tisza-parti vetítéseket ígér Szeged éléskamrájának új igazgatója

Új igazgatója lett novemberben a Szegedi Városkép és Piac Kft.-nek. Rácz Attila korábban helyettesként segítette Németh István munkáját. Most többek között azt ígéri, biopiacot alakít ki, zöldebbé, környezetbarátabbá teszi a város éléskamráját, a nyári sikeres szabadtéri filmvetítéseket pedig a Partfürdőre viszi.

Részletek
Érintésmentes kézfertőtlenítés a Mars téri és a Cserepes sori piacon

Érintésmentes kézfertőtlenítés a Mars téri és a Cserepes sori piacon

A koronavírus elleni védekezésnek – a maszkviselés és a távolságtartás mellett – kulcsfontosságú eleme a kézhigiénia, azaz a rendszeres és alapos kézmosás, fertőtlenítés. A Mars téri piacon és a Cserepes sori piacon még az első hullámban, március közepén mobil, szappanos kézmosókat helyeztek ki, ezeket cserélték most le.

Részletek
Nem fizetett bérleti díjat, feltört és elfoglalt még egy pavilont, felmondtak neki, mégis a Cserepes sori kereskedőt sajnálja a szegedi Fidesz

Nem fizetett bérleti díjat, feltört és elfoglalt még egy pavilont, felmondtak neki, mégis a Cserepes sori kereskedőt sajnálja a szegedi Fidesz

2020. július 16. 16:30 | Cserepes sori Piac Kft. Rácz Attila

Havonta 250 ezer forint bérleti díjat nem fizetett a Cserepes soron az a kereskedő, akinek fölmondott a piac vezetősége. Az illető ráadásul más pavilonokat is feltört, és oda is bepakolt. Ezt unták el Rácz Attiláék. A Fidesz mindig a szegediek ellen lép fel?

Részletek
Szabó Bálint jelentős kárt okozott a hazugságával a Cserepes sori piacnak, a városnak és a szegedieknek

Szabó Bálint jelentős kárt okozott a hazugságával a Cserepes sori piacnak, a városnak és a szegedieknek

Szabó Bálint hazudott, megsértette a Cserepes sori Piac Kft. jóhírnevét. Ezért a jogerős bírósági ítélet szerint nyilvánosan bocsánatot kell kérnie és fizetnie kell egymillió forint sérelemdíjat. Rácz Attila piacvezető szerint Szabó Bálint felbecsülhetetlen mértékű kárt okozott a kereskedőknek, a piacnak, a városnak, a szegedieknek.

Részletek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés