Hirdetés
  • Kezdőlap
  • "Kohári Nándor"-ként cimkézett hírek listázása
Szegedi parkolóügy – 9. rész: Kohári Nándor (Fidesz) jogosítvány, és autó nélkül vett át parkolóbérleteket, aztán a városi legenda szerint ő tette meg a feljelentést is

Szegedi parkolóügy – 9. rész: Kohári Nándor (Fidesz) jogosítvány, és autó nélkül vett át parkolóbérleteket, aztán a városi legenda szerint ő tette meg a feljelentést is

Nincs már a testületben és nagyon a szemünk előtt sem az állítólagos feljelentő, de a másik két társa a mai napig politizál. Ők sosem szóltak volna amiatt, hogy lehet, hogy valami nincs rendben, hiszen amióta benne vannak Szeged közéletében azóta gondolják úgy, nekik jár ez a fajta szolgáltatás, hiszen a városért dolgoznak.

Részletek
Szegedi parkolóügy – 1. rész: a fideszes feljelentő maga is kapott parkolóbérletet

Szegedi parkolóügy – 1. rész: a fideszes feljelentő maga is kapott parkolóbérletet

Szerte Magyarországon bevett gyakorlat, hogy egy település a lehetőségeihez képest segíti azoknak a munkáját, akik sokat tesznek a közösségért, helyben vagy akár országosan is. Így tett Szeged is, amikor parkolóbérletet adott bizonyos személyeknek. Köztük olyannak is, aki megköszönte, elrakta, majd egyszer csak állítólag följelentette az önkormányzatot, mert adtak neki.

Részletek