Hirdetés
  • Kezdőlap
  • "Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar"-ként cimkézett hírek listázása
Nemzeti gyásznap: a kivégzett tábornokokat az igazság iránti vágy vezette

Nemzeti gyásznap: a kivégzett tábornokokat az igazság iránti vágy vezette

Október 6-a a magyar szabadság gyásznapja, amelyre Szegeden emlékezni azért is különös, mert forradalmi kormány utolsó székhelye a városban volt – hangzott el Nagy Sándor alpolgármester ünnepi beszédében.

Részletek
Államalapítás ünnepe Szegeden – Kovács Tamás: Magyarország helye és a jövője nyugaton, nem pedig keleten van

Államalapítás ünnepe Szegeden – Kovács Tamás: Magyarország helye és a jövője nyugaton, nem pedig keleten van

A Széchenyi téri ünnepségen Szeged gazdasági alpolgármestere arról is beszélt, Szent Istvánt uralkodása idején sokan árulónak tartották, amiért mindig nyugatra tekintett, ha hazánk jövőjét kereste. Sokan nem értették, miért vette fel a keresztény hitet, miért vette át az európai értékeket udvarával, és miért kényszerítette erre az egész országot.

Részletek
Botka László: Nemcsak beszélünk a keresztény értékekről, de ez alapján szervezzük közösségünk életét is

Botka László: Nemcsak beszélünk a keresztény értékekről, de ez alapján szervezzük közösségünk életét is

Augusztus 20-án a Széchenyi téren Szent István és Gizella szobránál ünnepelt Szeged. A polgármester beszélt a klímaváltozásról, és azt is mondta: „büszkék lehetünk rá, hogy városunk elmúlt évei a békés fejlődés jegyében teltek”.

Részletek
A magyarság nem olyan, mint a kabát. Ne kívül hordjuk!

A magyarság nem olyan, mint a kabát. Ne kívül hordjuk!

Szabó Gábor, Szeged friss díszpolgára nemcsak erről beszélt ünnepi köszöntőjében. Hanem arról is, Szeged a példa arra, hogy büszkék lehetünk arra, hogy magyarok vagyunk úgy, hogy közben a világban is otthon vagyunk.

Részletek
Díszközgyűlés: Szeged új díszpolgára Szabó Gábor rektor

Díszközgyűlés: Szeged új díszpolgára Szabó Gábor rektor

„Városunk erejét az adja, hogy az országban egyedülállóan összetartó közösséget alkotunk” – mondta Botka László, majd díszpolgár lett a rektor, átadták a Pro Urbe-díjakat, a Szegedért és a Szeged Nemzetközi Kapcsolataiért emlékérmeket.

Részletek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés