Zöldül a Bábszínház: Szobrász készítette a bejárat fölé tett fecskefészkeket, ahogy az egy színháznak dukál

Tucatnyi mesterséges fecskefészket tapasztottak a Kövér Béla Bábszínház kamaratermi bejárata fölé, ezzel akarják az elmúlt évtizedekben igencsak megfogyatkozott fecskéket visszacsalogatni.
Szabó Luca

2023. április 18. 20:40

Zöldül a Bábszínház: Szobrász készítette a bejárat fölé tett fecskefészkeket, ahogy az egy színháznak dukál

Egyelőre még üresek azok a fecskefészkek is, amelyeket igazi fecskék, igazi sárból tapasztottak a Fekete Sas utcában az erkélyek talpazata alá, de éppen ezekben a hetekben költöznek vissza. Itt még vannak fecskefészkek, de majdnem csak mutatóban, hiszen az elmúlt néhány évtizedben felére csökkent a számuk. Zöld civilek már négy évvel ezelőtt fecskementő akciót is indítottak Szegeden, ennek egyik szimbolikus epizódja volt a SZETÁV fűtőművének fecskésítése. Ezt a fecskementés tervezik kiterjeszteni a városközpontra is.

 

Ezért is kereste meg a Mondolo Egyesület a Kövér Béla Bábszínházat, mesterséges fecskefészkekkel csalogatnák vissza a fecskéket, és szeretnének néhányat a Bábszínház bejárata fölé helyezni. 

 

Vagy inkább összehozta őket a sors, ugyanis a SZETÁV fecskefészek fűtőmű dekorációját készítők a Kövér Béla Bábszínház dizájnjának a megtervezésében is közreműködtek, ők voltak a kapocs a Mondolo Egyesület és a színház között. 

 

 

Kedden késő délután tapasztottak fel a Bábszínház Fekete Sas utcai bejárata fölé legalább egy tucatot azokból a fecskefészkekből, amelyeket a Kövér Béla Bábszínház képzőművésze, Szokolai Vince készített gipszből. Kiss Ágnes, a Bábszínház vezetője pedig a fecskék guanója miatt esetlegesen aggódókat nyugtatta meg azzal, hogy a szobrász kollégája fecskepelenkát is fog készíteni, ami megakadályozza majd, hogy a fecskék, ha beköltöznek a fészkekbe, ne piszkítsák össze az utcát.

 

Nem csak fészkeket, de sárgyűjtő helyeket is kialakítanak a fészkek közelében, hogy ösztönözzék a természetes fészkek építésére is a fecskéket. Erről már Bálint Dénes, a Mondolo Egyesület madarásza beszélt. 

 

A szakember szerint meglehetősen aggasztó, hogy ilyen nagymértékben csökkent a hazánkba visszaköltöző fecskék populációja, hiszen ha éppen a szúnyogokat nem is kapkodják be tömegesen, az életünkben mégis fontos szerepet játszanak, ahogy a rovarok is, amelyek száma szintén jelentősen lecsökkent. A fecskék megtelepedését a szárazság, az egyre nagyobb területek lebetonozása is akadályozza, illetve a táplálék, azaz a rovarok gyérülése. Végül a rovarok, a madarak, növények fokozatos eltüntetésének a levét az emberek isszák meg. 

 

Bálint Dénes, a figyelmeztető jelek elhessegetésének a veszélyére, plasztikusan a repülőből kilazuló csavarok hasonlatát hozta: mindenki csak egy csavart lazít ki, de mire felér a magasba a gép, már le is zuhan. 

Címlapon

mutasd mind