Zöld Kód Bajnokok lettek a karolinások hallássérült gyerekeknek tolmácsoló robotjukkal

Több mint nyolcvan csapat jelentkezett a Vodafone Magyarország Alapítvány Zöld Kód – Kódolj a holnapért! elnevezésű ötletpályázatára, amit 3–8. osztályos diákoknak és tanáraiknak írtak ki az idei Code Week alkalmából. A verseny során olyan robotokat kellett megálmodniuk a gyerekeknek, amik kreatív formában támogathatják a fenntartható jövőt. A beérkezett pályamunkák közül tíz, a szakmai zsűri által kiválasztott ötletet meg is valósíthattak a csapatok. Ehhez a verseny szervezői szakmai mentort is biztosítottak, hozzájárulva a diákok és tanárok digitális kompetenciáinak fejlesztéséhez is.

Az ország minden tájáról érkező tíz csapat közül az alábbi hármat Zöld Kód Bajnok címmel jutalmazta a szakmai zsűri:

- Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium csapata – Kurucz Lilla, Mokcsay Dóra, Zimmermann Katalin Emese – „Jelelj a jövőért!” pályázata: hallássérült gyerekeknek tervezett robot, ami mikrofonja segítségével jelnyelvre fordítja a beszédet.
- Vörösberényi Általános Iskola csapata – Ujfalussy Ádám, Kun Zalán, Rákász Bertalan István – „Robáz” pályázata: ipari porszívó teljesítményével és darálóval felruházott közterületi robotporszívó.
- Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola csapata – Marozs Levente, Papp Levente Tibor, Töreki Dániel– „ZEM – Zöldebb jövőt Elsőlépés Mérőberendezés” pályázata: szálló por koncentrációt, hőmérsékletet és fényerőt mérő robot.

A Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapata a Legaktuálisabb ötlet, a Gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola csapata a Leggyerekbarátabb robot, a Vörösberényi Általános Iskola másik csapata A nap legjobb előadói, a Budapest XX. Kerületi Nagy László Általános Iskola és Gimnázium csapata a Legjobb prototípus, a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda csapata a Legjobb design, a Sashalmi Tanoda Általános Iskola csapata a Fenntarthatósági célok őrzője, a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola csapata a Legemberibb ötlet díját vihette haza.