Virággal köszöntötték a hölgyeket a rókusi toros minifesztiválon

A városrész önkormányzati képviselője, Ménesi Imre több mint tíz éve találta ki, hogy az Újrókuson élőknek helybe hozza a Búvár-tó partjára a szegedi fesztiválszezon első tavaszi nagyrendezvényét, a toros fesztivált, pontosabban annak kicsinyített mását.
A népszerű rendezvényt kezdettől fogva összekötik a nőnappal, ilyenkor köszöntik a városrészben élő hölgyeket is egy-egy szál virággal.
– Ha már ezt a kis fesztivált március elején rendezzük, akkor nem maradhat el az sem, hogy ilyenkor felköszöntsük a nőket – mondta Ménesi Imre.
A Búvár-tó szomszédságában az idén is lovaskocsizással várták a környéken lakókat és fellépett a Peter&Pan duó is.
Délben – hogy a családok együtt lehessenek és ne kelljen főzni ma a háziasszonyoknak – disznótoros ebédre is meghívták a résztvevőket.
Így mindenki saját maga is meggyőződhetett arról, hogy még mindig Rókuson sütik a legfinomabb kolbászt.
Szabó Sándor országgyűlési képviselő megszokott vendége a tavaszi rendezvénynek, az idén is elsők között köszöntötte a nőket, mindazért, amit az év 364 napján tesznek a férfiakért, a családért, vagy a munkahelyen és a közéletben.