Virágba borul Makkosház és Vértó

– Öröm ennyi virágszerető embert látni. Szép és virágos városunk azzal, hogy a mai napon Makkosházán és a Vértónál virágot osztunk, még szebb és még virágosabb lesz – köszöntötte a népes egybe gyűlteket Kozma József, a város önkormányzati képviselője délután pontban négy órakor.
A szervezők felmérve a várakozók számát úgy döntöttek, hogy első körben mindenki tíz virágot vihet haza, ám azt Kozma József jelezte, hogy egyetlen darab virágot sem szándékoznak haza vinni. Így amennyiben kimaradna a végére virág, kiosztják azokat is.
A városrész önkormányzati képviselőjét ezúttal is Szabó Sándor országgyűlési képviselő segítette a munkában, akivel kapcsolatban úgy fogalmazott Kozma József, hogy első kézből az ellenzéki parlamenti képviselőtől vehetik át a sorban állók a virágot.
Az esemény házigazdájának szerepét is magára vállaló Kozma József emlékeztette az Ortutay utcai virágosztáson megjelenteket, hogy közelgő húsvét alkalmából vasárnap, április 2-án nyuszis napot tartanak a Vértónál, amelyre elsősorban a környékbeli gyerekeket és szüleiket hívta. Megjegyezte, hogy noha az időjárási kilátások nem kedvezőek, majd úgy intézik, hogy vasárnap ne essen az eső. A vasárnapi találkozó a Honfoglálás parknál található játszótérnél lesz, a többit a nyuszik intézik.
A mostani Ortutay utcai virágosztáson összesen négyezer darab virágtövet osztottak ki a helybelieknek, akik közül többen megjegyezték, hogy a szeles idő ellenére a hétfőn kezdődött tavaszi virágosztásokon ma fogadta leginkább kegyeibe a sorban állókat az időjárás.
Nem meglepő ugyanakkor örömteli, hogy a tavaszi virágosztás akkora népszerűségnek örvend, ahogyan azt csütörtökön délután Makkosházon tapasztaltunk.
Virágozzék ezer virág! Pontosabban: virágozzék négyezer virágtő!