Qualitons: vége – búcsúzóul vinylen kiadják a Kexek albumot

Közleményben jelentették be, hogy április 28-án egy vinyl-megjelenési partyval búcsúznak a közönségtől.
Garai Szakács László

2022. április 20. 17:45

Qualitons: vége – búcsúzóul vinylen kiadják a Kexek albumot

„Egy ideje már érzékelhetitek, hogy nem vagyunk aktívak koncertek és kommunikáció terén. Ennek az az oka, hogy a háttérben sokat beszélgettünk, fejtegettük a dolgainkat, és végül arra jutottunk, hogy ebben a formában nem folytatjuk tovább a zenekart. Tudnotok kell, hogy maximális tisztelettel és barátságban válnak el útjaink” – írta az együttes az MTI-hez is eljuttatott közleményben.

 

 

Azt is írták, nem kizárt, hogy a nem túl távoli jövőben hasonló felállásban, más néven zenélnek még együtt. A csapat búcsúajándékként vinylen megjelenteti Kexek című, eddig csak digitális formában elérhető anyagát a Budabeats kiadó gondozásában. A Kexek, amelyen a legendás Kex együttes öt dalának feldolgozása szerepel, 2019 decemberében jelent meg.

 

 

A zenekar április 28-án a fővárosi Edith-ben egy közönségtalálkozóval egybekötött megjelenési partyt tart. Az eseményen lesz kerekasztal-beszélgetés, és a tagok dedikálják is a vinylt.

 

 

A 2008 tavaszán alakult Qualitons a Kovács Katival közös koncerteken lett ismert 2010 környékén a hatvanas évek beatrockja által inspirált zenéjével. A kezdeti instrumentális irány után némileg átalakultak, inkább a vokális dalokra helyezték a hangsúlyt. A csapat funk-rock-experimentális zenéjét külföldön is egyre többen ismerték meg, 2019-ben az első magyar zenekarként élőben játszottak az új zenék felfedezésére specializálódott seattle-i KEXP rádióban.

 

A három stúdiólemezt (Panoramic Tymes; Tomorrow's News; Echoes Calling) követte 2019 végén a Kexek. 2020 januárjában Magyarország képviseletében felléptek a groningeni Eurosonic fesztiválon. A Qualitons utolsó felállásában G. Szabó Hunor (ének, gitár, dob), Hock Ernő (basszusgitár, ének), Szőke Barna (gitár), Boros Levente (dob) és Menyhei Ádám (billentyű) szerepelt.

 

Az együttest a szakma többször is a legexportképesebb zenekarnak választotta. Számos koncertet adtak Németországtól kezdve Spanyolországon át Franciaországig, állandó fellépői voltak különböző showcase fesztiváloknak, meghívást kaptak a texasi SXSW fesztiválra is, ahol megnyerték a JanSport versenyét. A zenekart a Red Hot Chili Peppers énekese, Anthony Kiedis, valamint a Morcheeba vezetője, Ross Godfrey egyaránt méltatta, dalaikat a BBC is játszotta.

 

(MTI)