Veszélybe kerülhet az idén 30 éves Sziget Fesztivál

A SpiritFM vendége volt Demeter Szilárd, ahol elmondta a Hajógyári-sziget teljes déli részét az általa vezetett Petőfi Kulturális Ügynökség birtokolja, és amennyiben ők úgy döntenek, hogy nem engedik oda a Sziget Fesztivált, akkor az akár meg is szűnhet.
„Ha mi most nagyon befeszülnénk, akkor azt mondanám, hogy mivel kikerült belőle a magyar tulajdonrész – tehát Kádár Tamásékat kivásárolta az amerikai tulajdonos –, ezért nekünk nem érdekünk ezt a Sziget Fesztivált ilyen szempontból fenntartani. De nem gondolkodhatunk így, mert a Sziget Fesztiválnak a teljes kulturális hozadéka sokkal nagyobb annál, hogy én mit szeretnék a nyolc hektárunkon.” – tette hozzá.
Azt is elmondta, tárgyalt a Sziget szervezőivel, és közölte velük, most már csak, évente fognak szerződést kötni. Ezt a lépést Demeter azzal indokolta, hogy „a polgárok visszakaphassák a szigetet”.