Vereséggel debütált az új edző a szegedi röplabdásoknál: MÁV Előre SC-Foxconn–Vidux-Szegedi RSE 3–0 (25–19, 25–20, 25–15)

A Vidux-Szegedi RSE legnagyobb ellenfele az idei bajnokságban a MÁV ELŐRE SC-Foxconn. Eddig még nem találkoztak a csapatok, azonban a hétvégén sor került az első összecsapásra, amelyet a székesfehérvári gárda nyert meg. A visszavágó két hét múlva Szegeden.
Vass Imre

2022. január 17. 17:12

Vereséggel debütált az új edző a szegedi röplabdásoknál: MÁV
Előre SC-Foxconn–Vidux-Szegedi RSE 3–0 (25–19, 25–20, 25–15)

Már előzetesen nagy csatára számított mindenki, hogy eddig a Vidux-Szegedi RSE veretlen volt a bajnokságban és az egyik legnagyobb riváisukhoz utaztak a hétvégén. Sajnos a jó sorozat megszakadt, a hazaiak 3:0-s győzelmet arattak.

 

Az első két szett igen szoros volt, de egyiket sem tudták megnyerni a szegediek, a végén, a harmadik szett pedig már sima hazai győzelmet hozott. 

 

Fésüs Erzsébet tehát vereséggel debütált vezetőedzőként, de úgy látja csapata nem vallott szégyent. Az egyesület honlapján nyilatkozva elmondta, az ellenfél más szinten játszott és a játék minden elemében felülmúlta őket. „Nincs miért szégyenkeznünk, de tény, hogy jobb nyitásokkal nehezebb helyzetbe is hozhattuk volna riválisunkat. Két hét múlva visszavágó Szegeden, akkor erősebb szervákra lesz szükség. Sokat jelent majd az is, ha akkor már Csányi Dániel is bevethető lesz, megéreztük a csapatkapitány hiányát.” – mondta.

 

Nem kell sokat várni a visszavágóra, két hét múlva ugyanis a Lila iskolában csapnak össze a felek.

 

MÁV Előre SC-Foxconn–Vidux-Szegedi RSE 3–0 (25–19, 25–20, 25–15)

Férfi röplabda NB I, Liga alapszakasz, 8. forduló. Székesfehérvár, Videoton Oktatási Központ. Vezette: Selega, Szabó.

Vidux-Szegedi RSE: Piti Richárd, Tomas Dileo, Nacsa Gábor, Honti Szilárd, Demcsák Balázs, Davi Pozzobon. Csere: Borsi Levente (libero), Bodnár Lajos, Csendes Csaba, Inhoff Attila, Kiss Gábor.

Vezetőedző: Fésüs Erzsébet.

Másodedző: Hulmann Zsolt.