Varga Mihályhoz köthető cég újítja fel a Kiss Dávid-házat, az Oroszlán és a Nádor utcát

A közel 200 millió forintos beruházás 2023 közepére készül majd el. Egy mélygarázs miatt kell átépíteni a Nádor utcát, ezért is újul meg teljesen a két utca.
Vass Imre

2022. január 14. 17:20

Varga Mihályhoz köthető cég újítja fel a Kiss Dávid-házat, az Oroszlán és a Nádor utcát

– Nem az első eset Szegeden, hogy egy nagyberuházás részeként a kivitelező saját költségén közterületi fejlesztéseket végez, ennek megvan a jogi lehetősége. Egyik legismertebb ilyen a Bakay Nándor utcában épülő Cédrus-lakópark, ahol utcákat és trolimegállót újíttat majd fel a beruházó. De így épül többek között körforgalom a Makai úti bevásárlóközpontnál is – mondta Nagy Sándor alpolgármester.

 

Most egy ehhez hasonló településfejlesztési megállapodást kötött a város az Oroszlán utca sarkán álló Kiss Dávid-ház tulajdonosával, a LIMIT-Investment Kft.-vel. Információink szerint a cég a KÉSZ Zrt. tulajdonosához, Varga Mihályhoz köthető. A beruházó az épület alatt egy mélygarázst épít, amiben tíz autónak lesz hely, és a Nádor utcából lehet majd megközelíteni.

 

Nagy Sándor alpolgármester elmondta, a mélygarázshoz levezető rámpa kiépítése érdekében át kell építeni a Nádor utcát, és ezért kötött megállapodást a beruházóval ennek az utcának és az Oroszlán utcának a rekonstrukciójára.

 

(fotók: Iványi Aurél)

 

Az alpolgármester hozzátette, a két utca felújításával egységesebb képet kap a belváros, mivel ezek a területek illeszkedni fognak a Klauzál térhez és a most felújított Oskola utcához. 

 

Az utcák mellett a Szent-Györgyi Albert téren két járdaszakasz felújítását is vállalta a beruházó. A munkálatokkal 2023 közepéig kell végezni, az értéke 200 millió forint körül van. Jelenleg a tervezésnél tartanak.

 

A szerződés aláírását követően 30 napon belül a beruházó 200 millió forintot át is utalt a város számlájára, ez a biztosíték a vállalások teljesítésére. 

 

A beruházó egy élmény- és rendezvénytér kialakítását is tervezi a környéken, ahol különféle kulturális és művészeti programok lesznek.