Varga Judit benyújtotta az első törvényjavaslatot az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében

A jogszabály átláthatóbbá tenné a vagyonkezelő alapítványokat és jobban támogatná az uniós csalás elleni hivatalt a gyanús ügyek feltárásában.
Kékes Viktória

2022. szeptember 20. 07:33

Varga Judit benyújtotta az első törvényjavaslatot az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében

Hétfő este Varga Judit igazságügyi miniszter – Navracsics Tibor ígéretének megfelelően – „Az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében egyes törvények módosításáról” címmel nyújtotta be az első olyan törvényjavaslatot, amelyet kifejezetten Brüsszel kiengesztelésére írtak. 

 

A sarkalatos, tehát kétharmados törvényjavaslat közbeszerzési eljárás lefolytatására kötelezi a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat és az általuk létesített vagy fenntartott jogi személyeket. 

 

Az viszont nem derül ki a szövegből, hogy az állami vagyonnal kitömött alapítványok élére milliós fizetésekért kinevezett politikusoknak, illetve a Fideszhez erőteljesen köthető embereknek távozniuk kell-e az alapítványok kuratóriumának éléről. A benyújtott szövegből csak az derül ki, hogy a döntéshozatalban nem vehetnek részt. 

 

Az mindenesetre biztos, hogy a Bizottság kifejezett kérése volt, hogy erős összeférhetetlenségi szabályokat kell hozni, ezeknek pedig egészen biztosan nem felel meg Navracsics Tibor, Lázár János, Trócsányi László, Magyar Levente, Schmidt Mária vagy Demeter Szilárd.

 

A törvényjavaslat másik része a pénzügyőrség feladatává teszi az Európai Csalás Elleni Hivatal vizsgálatainak segítését. Az új szabályok az indoklás szerint lehetővé teszik, hogy az OLAF vizsgálók a vizsgálattal érintett helyiségbe vagy bármely más, üzleti célra használt területre a pénzügyőrökkel együtt bejussanak. Továbbá a pénzügyőrök helyszínbiztosítással támogatják a vizsgálat zavartalan lefolytatását, így az OLAF ellenőrök hozzáférhetnek a szükséges iratokhoz, adathordozókhoz és védelmet kapnak a tettleges ellenszegüléssel szemben. 

 

Bár Navracsics Tibor tegnap az Inforádióban azt mondta, a Bizottság elégedett a magyar kormány vállalásaival, Vera Jourová szerint semmiféle konkrét megállapodás nincs a magyar kormánnyal. Az Európai Bizottság alelnöke a Die Weltnek adott interjúban arról beszélt, hogy Magyarországon nyilvánvalóan nem védettek az unós források, a magyar kormánynak pedig három hónapja van arra, hogy ennek ellenkezőjéről meggyőzze a Bizottságot. Jourová azt is elmondta, ha újabb alkotmányossági aggályok merülnek fel, új eljárást is indíthatnak Magyarországgal szemben.

 

Vasárnap döntött az Európai Bizottság: 3000 milliárd forintnak megfelelő euró visszatartását javasolják a magyar kormánytól, ami november 19-éig kapott haladékot arra, hogy a jogállamiság visszaállítása, a korrupció csökkentése és az uniós források átláthatóbb elköltése érdekében tett vállalásait konkrét intézkedésekkel támassza alá. Az Európai Bizottság javaslatát az európai pénzügyminiszterek tanácsának nyújtja be. A tanácsnak november 19-éig kell döntenie: jóváhagyja a bizottság javaslatát vagy elutasítja, és lezárja az eljárást. Ez azt is jelenti, Orbán Viktor kormányának két hónapja van tenni azért, hogy az uniós pénzügyminisztereket jobb belátásra bírja.