Változó menetrend halottak napjára, súlykorlátozás Gyulatelepen és parkoló kijelölése a városüzemeltetési bizottság ülésén

Ivóvízhálózati javítási munkák miatt módosítani kell az 5-ös, a 9-es és a 19-es trolik menetrendjét. A Csongrádi sugárút és a Berlini Körút kereszteződésében a Vízművek Zrt. szerdán kezdett hozzá az említett munkákhoz, amelyek előreláthatóan a hónap végig tartanak.
Mint a bizottság előkerült anyagból kiderült: a három említett troli útvonalát nem, de azok alapmenetrendjét ideiglenesen módosítani kellene. Ezt az előterjesztést csakúgy egyhangúlag támogatta a bizottság, mint a másik, a helyi tömegközlekedéssel kapcsolatosat.
A temetőkbe való könnyebb és gyorsabb kijutás érdekében tekintettel a Mindenszentek és a halottak napi megemlékezésekre a bizottság javasolja a közgyűlésnek, hogy október 30-a és november 2-a között a 3-as és a 3F-jelzésű villamosok a tanév tartama alatti munkanapi menetrendbe közlekedjenek. Vagyis a várhatóan nagy utasforgalom miatt ne hétvégi járatsűrűséggel indítsák ezeket a villamosokat.
Az erről szóló előterjesztésben az is szerepel, hogy a 3F jelzésű villamosok meghosszabbított üzemidőben Tarján végállomásról 6:30-tól és 19:20-ig közlekednének. Mindezt azzal a megszorítással, hogy október 31-én, szombaton és november 1-jén vasárnap a villamos ismét hétvégi menetrend szerint járna meghosszabbított üzemidőben Tarján végállomásról 7:00-től 19:20-ig. A bizottság támogatta az erről készült előterjesztést.
Korlátozni kívánják a nagytömegű autók forgalmát Gyulatelepen azt követően, hogy ott élő azzal keresték meg az önkormányzatot, hogy ilyen járművek az utóbbi időben átmenő forgalomra használják az ottani kertvárosi jellegű utcákat. A városüzemeltetési bizottság támogatja az ebben az ügyben született előterjesztést, amelynek értelmében három súlykorlátozó táblát helyeznének el városrészben. A Dorozsmai út és a MÁV utca, a Dorozsmai és a Gomba utca, valamint a Fonógyári és a Vasutas utca kereszteződősébe.
Módosítani kellene a kiskerti útkeretre fordítandó munkák költségvetését, mert a korábban tervezett 1000 tonna mart aszfalt tárolásánál lényegesen nagyobb mennyiségről, 2290 tonna tárolásáról kellene gondoskodni. Ez a számítások szerint áfával együtt 838.500 Ft többletforrást igényel. A bizottság ezt az előterjesztést is támogatta.
Két helyen jelölne ki kizárólagos használatú várakozó helyeket az önkormányzat a közel jövőben. A bizottság támogatta a Csongrád Megyei Mellkasi Kórháznak azt a kérését, hogy a Török utcában lévő két kizárólagos használatú parkolóhelyük engedélyét meghosszabbítsák.
Ugyancsak elfogadásra javasolja a bizottság a közgyűlésnek, hogy öt kizárólagos parkolóhelyet biztosítsanak a Szegedi Fegyház és Börtönnek (Csillag börtön). Az intézmény kérését azzal indokolta, hogy a vonatkozó jogszabályok és alapító okirat értelmében állami feladatot ellátó humán egészségügyi intézmények minősülnek. A parkolókat várhatóan a fegyház Mars tér felőli homlokzata előtt jelölik ki, miután erre a napirendi pontra is rábólintott a bizottság.
Zárt ülésen a város ez évi költségvetésben szereplő út- és járda rekonstrukciós keret felosztásáról tárgyaltak.