Üzleti negyed épülhet a lézerközpont szomszédságában

Az üzleti negyed fejlesztéséről egyelőre nem árult el részleteket Skodnitz István, a Ceetrus Hungary Kft. sales managere. A szakember érdeklődésünkre elmondta, jelenleg is a koncepcióterv kialakításán dolgoznak. Skodnitz István ugyanakkor megosztott lapunkkal néhány látványtervet.
Korábban megírtuk, hogy az önkormányzat építi ki a lézerközpont melletti területhez, így a Science Parkhoz szükséges infrastruktúrát. Botka László polgármester korábban elmondta, hogy az önkormányzat négymilliárd forintot költ arra, hogy a tudományos ipari parkot bevonja a város közlekedési infrastruktúrájába: közutat, kerékpárutat, tömegközlekedést építenek. Ez alapfeltétel ahhoz, hogy ott fejlesztések legyenek.
Arról Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester beszélt nemrég lapunknak, hogy az önkormányzat már az utat tervezteti – amely a Vértói úttól indul és Béketelep mellett fog elhaladni –, területeket sajátít ki és hamarosan kiírja a közbeszerzést a kivitelezésre.
A régió leginnovatívabb, legdinamikusabban fejlődő hazai és nemzetközi vállalkozásai működhetnek majd a lézerközpont melletti tudományos ipari parkban.