Üzemorvosok, háziorvosok, gyógytornászok, diatetikusok is bajban vannak a kata kinyírása miatt

Az új új katatörvény súlyosan érinti az egészségügyi ellátást is: a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is azt kérte az egészségügyért felelős államtitkártól, hogy az egészségügyben beígért átalakítások végrehajtásáig engedélyezzék a katás vállalkozóként tevékenykedő szakdolgozók számára, hogy magánszemélyeknek is tudjanak számlázni. A kata kinyírása azonban nem csak őket, de a háziorvosokat, az üzemorvosokat, a gyógytornászokat és a dietetikusokat is bajba sodorja.
A 24.hu-nak Kiss Csaba háziorvos azt mondta, éjszaka megy ügyelni, utána megint rendel a saját praxisában, majd helyettesít, hétvégén pedig vár rá egy 24 órás ügyelet. Ezek közül csak a saját rendelésénél nem katázik, a többi munkáját katás vállalkozóként végzi. Nem ő az egyetlen. Sok háziorvos a saját praxisa mellett katázik, ha háziorvosi ügyeletet visz, vagy ha idősotthonban vállal ellátást. Ha a törvényt nem módosítják szeptember 1-jéig, a fő probléma szerinte az ügyelet megszervezése lesz, ami már most is nehézkesen működik:
„Ha egy olyan adózási formát kell választanunk, aminek következtében ugyanazért a munkáért még kevesebbet kapunk az ügyeletért, akkor még kevésbé lesznek motiváltak az orvosok, hogy pluszban ügyeletet vállaljanak”.
Hasonló a helyzet az üzemorvosokkal és a gyógytornáaszokkal is: sokan alvállalkozóként katáznak, és közvetítő cégeken keresztül jutnak el vállalatokhoz, ezt nyilván ők sem tehetik majd meg szeptembertől.
A kata kinyírása a közétkeztetést is érinti. Itt fontos szerep jut a diatetikusoknak, akik a bölcsődékben, óvodákban és iskolákban felelnek azért, hogy a diabéteszes és ételallergiás gyerekek is biztonsággal tudjanak enni. Ezen a területen is óriási a szakemberhiány, amit a katázó dietetikusok igyekeznek pótolni. Körükben a vállalkozói forma nagyon jól működött eddig, hiszen így tudták szaktudásukkal több intézményben is támogatni az élelmezést. Nélkülük elképzelhetetlen a szakszerű diétás étkeztetés megvalósítása. Ha ők kikerülnek a rendszerből, akkor az egész közétkeztetés kockázatos és veszélyes lesz.
Arról, hogy milyen súlyosan érinti a kataszabályok szigorítása az így is ezer sebből vérző magyar egészségügyi rendszert, itt írtunk.