Én úgy képzelem, hogy a Nagyságos, Méltóságos, Tekintetes, Kegyelmes (stb.) Úr csütörtökön késő este jól bepájinkázik és bevacsorál jó sok pacalt (ez helyettesíti nála a felkészülést), aztán lázálmai vannak, majd péntek reggel bevonul a közszolgálatinak nevezett Rádióba, és ott kiböfögi magából a rengeteg méreganyagot. Másképp egy épeszű embernek nem lehetnek olyan hagymázai, mint amiket ő előad, csak úgy, csípőből. Azután ismét ledönt egy felest, és gondterhelten elindul, intézi az ország-világ ügyeit. Azt meg külön élvezi, ahogyan jobbról-balról kezdik értelmezni, hogy mit is jelent a mai igehirdetés?

Ma például azt üzente, hogy „ütnek vernek, rúgnak, harapnak bennünket”, hogy belerángassak a háborúba. Mindössze az alanyt és a tárgyat tévesztette el. Mert nem az Európai Unió üti, veri, rúgja, harapja a magyar népet, hanem Orbán és bandája. És nem azért, hogy belépjünk a háborúba, hanem, hogy minél hülyébbek, betegebbek, szegényebbek és perspektívátlanabbak maradjunk. Ezért lopnak el haverjaival együtt mindent, ami lopható; és azért átkozzák az EU-t, ha az igyekszik meghiúsítani, vagy legalább megnehezíteni ezt a mindennapi kedvenc tevékenységüket. Nem akar pénzt adni az EU, amíg a jogállamisági normákat nem állítjuk vissza, amíg a beérkező pénzeket a haveroknak osztják szét, amíg az Orrbán-család (apa, lány, vő), a szomszéd gázszerelő és a klientúra gazdagszik, az ország pedig szegényedik.

Persze, az állítmányt is eltévesztette. Nem belerángatni akarnak bennünket, hanem kirángatni. A növekvő eladósodásból, a világszinten is kiemelkedő inflációból, a parlamentalizmusnak álcázott egypártrendszerből, az egyre romló szociális helyzetből, az elszegényedő egészségügyből, és a népbutítást szolgáló oktatásból. Fel akarnak bennünket emelni, és nem lenyomni.

No, ez az, ami a NER-nek nevezett aljasságnak nem kell! Nem kell társadalmi mobilitás, mindenki maradjon abban a helyzetben, amiben születik. „Mindenki annyit ér, amennyije van” János magához vonja a településektől az építési hatósági jogköröket, majd ő meghatározza, hogy adott településen mi és kik által épül. Nehogy már Szeged abban a hitbe ringassa magát, hogy „szabad királyi város”, és hogy a városnak van egyeteme.

Aki lelkesen cipelte Rapcsák András táskáját (ez volt az első munkahelye, akárcsak Orbánnak, Ádernek, Deutschnak, és a többinek, rendes munkahelye soha nem volt egyiknek sem, mindig csak a politikából éltek, hacsak nem tekintjük rendes munkahelynek az MSZMP Párttörténeti Intézetét, ami Kövér László első munkáltatója volt).

Hogy a Mindenható Kedves Vezető ma mennyire hagymázas volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint amit a sajtószabadságról mondott: „Mi egy sokszínű médiaszabadság-világban élünk” – fogalmazott. Egyetlen szál független tv-csatorna maradt (RTL), a többi mind Orbán lakája. Írott sajtóból sem sok a független (Magyar Narancs, Hócipő, HVG, Jelen, Élet és Irodalom), a többit mind beszántották már (tessék csak megnézni az ugyanazon szövegekkel és képekkel megjelenő helyi napilapokat, köztük az egykor jobb sorsra érdemes Délmagyarországot is). Az elektronikus híroldalak is csak addig ficánkolnak, amíg a Mindenható Kedves Vezető le nem kapcsoltatja a netet. (Ő maga ehhez semmit nem ért, azért is gondolja, hogy Magyarország a világ első öt high-tech országa közé tartozik. A high-techről nyilván azt hiszi, hogy jelentése: hígagyú.) Ez a sokszínű médiaszabadság, amelyet a 200 éve született Petőfi Sándor is követelt, és akiből Rákay „2 millió ember a Kossuth-téren” Philip most csinál majd 6 milliárd forintból senki által nem nézett gigafilmet; lásd: Aranybulla. Ez az, amit a dekadens Nyugat irigyel, ahol mindenki össze-vissza írogathat mindent, és azt hiszik, hogy az a sajtószabadság. Nem, a sajtószabadság az, amit Orbán Viktor annak nevez.

Magyarországnak (államformája nincs, talán fejedelemség, talán királyság, de semmiképpen sem demokrácia) így telnek a péntek reggelei. A vezér bevonul az élő mikrofonállványhoz, aki felolvassa az előre megírt kérdéseket, nem beszél vissza, nem kérdez váratlanságokat, sőt, csak a fotó kedvéért van ott, és aztán elszabadul az ész... Az ország kilencvenhét százaléka (1,4 millió nemzeti konzultáló) meg issza minden szavát, majd a Zsolti, a Gábor meg a többiek napestig szajkózzák, elemzik, értelmezik, röhigcsélnek...

És aztán jön a következő péntek, A fekete nap.

Szántó György