Az biztos mindenkinek ismerősen cseng, hogy „kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését”, vagy hogy „évenkinti országgyülést Pesten”, esetleg még a felelős minisztérium és a közteherviselés követelése is sokaknak rémlik. De valószínűleg kevesen emlékeznek a hetedik pontra:

Ez a követelés a jobbágyok földesuruk felé való kötelezettségeit tartalmazó urbárium eltörlését, lényegében a jobbágyfelszabadítást és a feudális rendszer megszüntetését jelentette.

Miközben 2010 óta nincs olyan március 15., ahol az ellenzéki felszólalók, molinók és szórólapok ne ismételnék a 12 pont legismertebbjeit, az úrbériség megszüntetése ritkán jelenik meg. Érthető, elvégre ma már nincsen jobbágyság a szó eredeti értelmében, nincsenek hatályban olyan jogszabályok, amelyek bármilyen módon az emberek közötti alá-fölérendeltségről szólnának. Mégis, alig találni a hétköznapi életünkben olyan viszonyokat vagy helyzeteket, amelyekben valamilyen módon ne lenne – többé vagy kevésbé, de – jelen ez a fajta feudális alá-fölérendeltség, kiszolgáltatottság, ahol hasonlóan a középkori úrbéri viszonyokhoz, a jogszabály nem a kiszolgáltatott és alárendelt, hanem kiszolgált, elnyomó hatalom mellett, annak, és csakis annak érdekeit képviselve rendelkezik.

A jelenkori feudalizmust az élet leghétköznapibb, legapróbb jeleiben is megtapasztalhatjuk:

• amikor a portás a főhatalom a hivatalban, mert vagy nem enged be, vagy ötven papírt töltet ki velünk, hova megyünk, mit akarunk, hát nem lehet csak úgy bemenni, kérdezni, intézni, majd, ha engedik.
• Amikor az állam megfizetteti velünk az információszabadság jogának gyakorlását, mert közadatigénylésünkre csak az általa meghatározott költségtérítés ellenében fog információt adni.
• Amikor az orvos, kinek sietségében nagy fehér köpenye angyalszárnyként lobog, három, foghegyről odavetett mondattal közli a teendőket, meg sem kérdezve, mit gondolunk mi.
• Amikor a vállalkozók által összeadott adományt a polgármester adja át, mert ugyan az önkormányzat helyett kellett megvenni azt a valamit az iskolának/mentőállomásnak/tűzoltóknak, de mégiscsak úgy illik, hogy a tekintetes polgármester úr/asszony villoghasson az átadásnál.
• Amikor meghatódunk attól, hogy végre eljön egy rendezvényre a képviselő, és gyorsan lepisszegjük, aki kérdezne, ne kellemetlenkedjen már, hát mit fog gondolni rólunk a képviselő úr.

Ugyanez az úrbéri, feudális hozzáállás köszön vissza az önkormányzatiság tönkretételében. Már a 2011-es önkormányzati törvény is alapjaiban szűkítette az önkormányzatok jogkörét, ezzel az önkormányzatiság valódi tartalmát és kereteit. A COVID-járvánnyal megjelenő rendeleti kormányzás aztán ezt a maradék kis önkormányzatiságot nyírta ki – mára lényegében folyamatos gazdasági ellehetetlenítésben tartva a nem kormánypárti vezetésű településeket (a kormánypártiakat meg sorozatosan megmenti, kedvező elbánásban részesíti, többlettámogatásokat ad nekik). De nemcsak gazdasági-gazdálkodási autonómiájuk lett minimális; sok egyéb mellett már nincs joguk építéshatósági ügyekben dönteni, nincs joguk az iskoláikról dönteni, és most a rendelőiket veszik el éppen. Nem is T/3-ban kéne ezt írnom, hiszen nem velük, az önkormányzatokkal történt ez, hanem velünk, helyi polgárokkal.

Ezt felszámolni, és az önkormányzatiságot romjaiból újraépíteni csak parlamenti többséggel sikerülhet. De megmutatni, hogy igény van rá, hogy ragaszkodunk a helyi politika még megmaradt kereteihez, és megpróbáljuk megakadályozni, hogy akaratunk ellenére azt tegyen velünk, lakóhelyünkkel, iskoláinkkal és rendelőinkkel a hatalom, amit akar, még most, ilyen körülmények között is meg tudjuk mutatni. Emlékeztessünk mindenkit arra, mit kíván a magyar nemzet: az úrbéri viszonyok eltörlését.