Uniós segítséggel lettek vállalkozók a fiatalok

Egy uniós projektnek köszönhetően közel ezerhatszáz fiatal jutott ahhoz a lehetőséghez, hogy vállalkozó legyen. A programban résztvevők a tudáson és az információkon túl pénzt is kaptak elképzeléseik megvalósítására.
Vass Imre

2022. június 28. 16:20

Uniós segítséggel lettek vállalkozók a fiatalok

Egy uniós pályázat segítségével találták meg helyüket a munkavilágában azok a fiatalok, akik részt vettek a Gondolkozzunk Okosan programban. A résztvevők közül a projekt végén többek között cukrász, fodrász, műkörmös, masszőr fotós és weblapkészítő lett.. A cél az volt, hogy megtanítsák a fiatalokat arra, hogyan tudnak vállalkozóvá válni. 

 

A résztvevők a képzés során megszerezhették az ehhez szükséges tudás- és ismeretanyagot, valamint megkapták azt a kezdődőkét is, amellyel a gyakorlatban tudták hasznosítani a tanultakat. Természetesen ehhez egy jó és megvalósítható üzleti tervet kellett elkészíteniük, amelyet szakértők bíráltak el – mondta Fodor Gabriella, projektmenedzser.

 

A legtöbben egyéni vállalkozók lettek, de voltak, akik a Kft. -t alapítottak. A résztvevők elmondása szerint rengeteget ismeretanyagot szereztek az elmúlt időszakban. Egyikük, Kovács Ariella Gabriella elmondta, ő azt tanulta meg a képzés során, hogyan tud a saját lábán megállni, hogyan lesz jó vállalkozó. 

 

Ezt emelte ki Nyári Roland is, aki szerint a nagyon sokat segítettek neki abban, hogyan kell vállalkozóként nézni a világot. Szerinte egy vállalkozó teljesen másként működik, mint a munkavállaló és ezt meg kell tanulni. 

 

A programot még a 90-es években a Budapesti Politechnikum Alapítvány találta ki és ők szerveztek először olyan képzéseket, melyek a fiatalok vállalkozóvá válását segítették. Horn Gábor, az alapítvány elnöke elmondta, nem egyszerűen csak pénzt kapnak a fiatalok, hanem megtanulják a vállalkozás alapjait, üzleti tervet készítenek és amennyiben az sikeres és elfogadja a szakmai zsűri, akkor megkaphatja a vissza nem térítendő állami támogatást.

 

A projekt legfőbb eredménye, hogy a Dél-Alföldön megalapított több mint 1600 vállalkozás a legnehezebb időszakot, az első évet túlélte és talpon maradt. A program munkatásai biztosak abban, hogy ez hosszútávon is így marad, hiszen a szükséges tudással már rendelkeznek a fiatalok.