Újra lebontotta a kordont a Momentum a Karmelitánál

A sajtó szabadságát, a propaganda leállítását, hiteles közszolgálati médiát követelnek. Azt ígérik, ha visszaépítik a kordont, lebontják megint.
Kékes Viktória

2023. március 29. 09:27

Újra lebontotta a kordont a Momentum a Karmelitánál

Akárcsak két héttel ezelőtt, ma reggel ismét lebontotta a Karmelita kolostor bejáratát mondvacsinált okból elzáró kordont Hadházy Ákos és a Momentum parlamenti frakciója. 

A bontás közben momentumos aktivisták sajtószabadságot követelő táblákkal jelentek meg.

 

Hadházy az akcióról a 444-nek azt mondta:

 

„Ha felépítik, újra le fogjuk bontani. A kordon a cinizmus, hazugság szimbóluma, ami abból a hazugságból épült fel, hogy az építkezést védi, pedig valójában azért, hogy a sajtó ne tudja kérdezni a kormányülésre érkezőket”.

 

Az ellenzéki politikus Facebook-oldalán azt írta, 

 

„A Karmelita körüli kordon továbbra is

a szabad, tisztességes választások lehetőségét megszüntető, a demokráciát leépítő hatalom szimbóluma. A hazugság és cinizmus szimbóluma, ami fizikailag és szimbolikusan is a propagandagépezet központját, Rogán irodáját védi. Mi, akik ma ezt a kordon ismét lebontottuk, tudjuk, hogy tettünk csak szimbolikus, de ezzel üzenünk a hatalomnak és üzenünk saját választóinknak is. Azt üzenjük, hogy nem fogadjuk el a hatalom mocskos játékszabályait és mindent meg fogunk tenni a propaganda legyőzéséért, azért, hogy a következő választás már valódi, tisztességes választás legyen”.

 

Fotó: Hadházy Ákos Facebook-oldala

 

A kordonbontók fejlesztettek a módszereiken a legutóbbi akció óta: a lebontott kordonelemeket most már nem egyszerűen felhalmozták a kövezeten, hanem össze is láncolták, zsákokba csomagolták, majd rájuk ültek. A cél nyilván az, hogy ne legyen annyira könnyű újra felállítani.