Újra járható az M1-es Herceghalomnál, ahol porvihar okozott tömegbalesetet

A sztrádán a Hegyeshalom felé vezető oldalon a 31-es kilométernél öt kamion és harminchét személyautó ütközött össze, egy ember meghalt, harminckilencen megsérültek, több jármű kigyulladt. A balesetet a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. szombati közlése szerint lokális porátfúvás okozhatta, ami miatt hirtelen csökkenhettek a látási viszonyok.

Az Útinform tájékoztatása szerint vasárnap reggelre a hatóságok befejezték a műszaki mentést és a helyszínelést, az autópályát a Hegyeshalom felé vezető oldalon is megnyitották, így a forgalom már mindkét irányban zavartalanul halad.
Késő este az említett holttestet az egyik kiégett autóroncs alatt találták meg. A helyszínre négy helikopterrel és tizenhat mentőautóval érkeztek a mentők. A tömegbalesetben tíz gyermek sérült meg, közülük négyen súlyosan és hatan könnyebben, valamint huszonkilenc felnőtt, akik közül tízen súlyosan, míg tizenkilencen könnyebben – közölte korábban Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A lezárt autópálya forgalmát az 1-es főútra terelték, Budapest felől a 27-es jelű Herceghalom, Győr felől a 39-es jelű Bicske csomópontnál.
(MTI)