Ujhelyi István: Élelmiszerkupon bevezetését szorgalmazom a rászorulóknak!

Ujhelyi elképzelése szerint ezt a havi rendszerességgel biztosított kupont kizárólag alapvető élelmiszerekre és tartós fogyasztási cikkekre lehetne beváltani. A szocialista EP-képviselő szerint kevés Orbán Viktor azon bejelentése, miszerint meghosszabbítják a már bevezetett árstop érvényességét a korábban meghatározott élelmiszerek körében. Ennél jóval többre van szükség.
Kékes Viktória

2022. május 17. 14:16

Ujhelyi István: Élelmiszerkupon bevezetését szorgalmazom a rászorulóknak!

Havi húszezer forint értékű, kizárólag alapvető élelmiszerekre beváltható kupon bevezetését szorgalmazza a kormánynál Ujhelyi István. Az MSZP európai parlamenti képviselője erről keddi online sajtótájékoztatóján beszélt, ahol elmondta: olyan elektronikus jegyrendszer bevezetését javasolja a szorító inflációs helyzet miatt, amelynek kedvezményezettjei 

  • az egyszülős- és rászoruló, minimum kétgyermekes családok, 
  • a kisebb jövedelmű nyugdíjasok, 
  • a súlyos fogyatékkal élők, 
  • a hajléktalanok,
  • a szociális segélyből élő állástalanok, 
  • és a szociális ösztöndíjban részesülő egyetemisták. 

 

Ujhelyi elképzelése szerint ezt az inflációs válság végéig havi rendszerességgel biztosított kupont kizárólag alapvető élelmiszerekre és tartós fogyasztási cikkekre lehetne beváltani.

 

 

„Esélyt kell adni a magyaroknak a mindennapi megélhetéshez. Őrült pénzromlás köszöntött ránk, amihez nem vagyunk hozzászokva, ezzel az inflációs szorítással a bérek és a nyugdíjak nem tudnak lépést tartani” – fogalmazott Ujhelyi.

 

A szocialista EP-képviselő rámutatott, hogy az Európai Bizottság is kénytelen volt negatívan módosítani a magyarországi inflációt és növekedést érintő előrejelzéseit, az élelmiszerek árában pedig már most jelentős elmozdulás tapasztalható: 

 

a kenyér és baromfihús harminc százalékkal, a tejtermékek több mint húsz százalékkal drágábbak, de negyedével többet kell fizetni például a tojásért is. 

 

 

Ujhelyi szerint kevés Orbán Viktor azon bejelentése, miszerint meghosszabbítják a már bevezetett árstop érvényességét a korábban meghatározott élelmiszerek körében, ennél ugyanis jóval többre van szükség. 

 

A szociáldemokrata politikus hozzátette, hogy az élelmiszerkupon bevezetését az MSZP korábbi szakpolitikusa, Gőgös Zoltán vetette fel egy korábbi interjújában, nemrég pedig a román kormány léptetett életbe hasonló intézkedést, több mint hárommillió rászorulónak segítve ezzel a mindennapi megélhetését. 

 

Ujhelyi rámutatott, hogy Románia alapvetően uniós forrásból biztosítja ezt a támogatást, amire a magyar kormánynak is meg lenne a lehetősége, ha meg tudna végre állapodni a nekünk járó uniós pénzek folyósításáról.

 

„Ha a kormány csatlakozik az Európai Ügyészséghez, ha rendbe teszi a jogállamiságot, akkor felszabadulnak a források és mintegy 18 ezermilliárd forintnyi támogatással számolhatunk a következő években. Arra vállalok felelősséget és feladatot EP-képviselőként, hogy ha a kormány lejjebb vesz az arcból és a harcból, valamint megegyezik az Európai Unióval, akkor találunk olyan forrásokat, amelyekből ezt a jelentős támogatást kupon formájában biztosítani fogjuk tudni az érintetteknek” .

 

Ujhelyi végül arra kérte az MSZP országgyűlési frakcióját, hogy az élelmiszerkupon bevezetéséhez kapcsolódó parlamenti beadványokat nyújtsák be a Háznak.