Újabb fél évvel meghosszabítja a kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye szerint a tömeges bevándorlás 2015 óta folyamatosan sújtja Európát, a legaktívabb továbbra is a magyar határt is érintő balkáni útvonal. A határkerítés és a határvédelem nélkül az elmúlt kilenc évben illegális bevándorlók milliói jutottak volna be az országba, a nemzetközi embercsempész-hálózatok folyamatosan szállítják a magyar határhoz a migránsokat. Tavaly 270 ezer illegális határátlépést akadályoztak meg a magyar hatóságok, amely a korábbi évhez képest több mint kétszeres emelkedést jelent. A déli határmentén jelenleg is migránsok ezrei gyülekeznek, gyakran tanúsítanak erőszakos, illetve agresszív magatartást a határt védő rendőrökkel és határvadászokkal – sorolja a ránk leselkedő veszélyeket a közlemény.
„Annak ellenére, hogy már több nyugati-európai országban is egyértelműen érezhetőek a tömeges bevándorlás okozta biztonsági és kulturális problémák, a brüsszeli bevándorláspárti politikában nincs érdemi változás, a bevándorláspártiak továbbra is migránsok befogadását és szétosztását erőltetik”
Nincs mit tenni, Magyarországnak továbbra is magának kell gondoskodnia az ország védelméről. Ezt a célt szolgálja a 2016 óta fenntartott tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet, amely gyorsabb és határozottabb döntéshozatalt tesz lehetővé a kormány számára.
Érdekes, hogy Orbán Viktor a ránk leselkedő veszélyek között nem említette a migrációt évértékelőjében. Nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy a veszélyhelyzet fenntartásának egyetlen oka, hogy továbbra is rendeletekkel kormányozhassa az országot. Tavaly február és december között összesen 162 alkalommal kerülték így ki a parlamentet, még a költségvetést is így fogadták el.