Úgy néz ki, betiltják a Fideszt, nem indulhat többé a választásokon – Nemes István olvasói levele

Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón jelentette be, a kormány módosítani akar a vonatkozó jogszabályokon annak érdekében, hogy külföldről finanszírozott szervezetek ne indulhassanak el az önkormányzati választáson. Erre azért van szükség, hogy kizárják a Magyarország nemzeti szuverenitását sértő külföldi befolyásgyakorlást.
Mélységesen egyetértek Gulyás Gergellyel! Külföldi pénzből működő szervezeteknek nincs helyük a magyar választásokon. Igaz ez azt jelenti, hogy ideje elbúcsúznunk a Fidesztől is, hiszen a párt Szövetség a Polgári Magyarországért nevű alapítványa az elmúlt években milliókat kapott a német Konrad Adenauer Alapítványtól. A külföldi támogatásért olyannyira hálásak a kormánypárti politikusok, hogy az éves beszámolókban rendszeresen köszönetet is mondanak a német adományozónak.
Nagy eredmény, hogy a Fidesz egy tollvonással betiltja a saját működését, de ez még nem elég! Vannak például Magyarországon olyan bizniszpártok, amelyek még soha egyetlen választást sem nyertek meg önállóan és még a hozzájuk köthető közvélemény-kutatók sem tudják megmérni a népszerűségüket, annyi szavazójuk sincs. Mégis több száz millió forintot kapnak az államtól működésre. Én ezt is megtiltanám, mert ember a földön nem tudja megmondani, mit kezd a Kereszténydemokrata Néppárt azzal a rengeteg pénzzel, amit a költségvetésből kap.
És ha már itt tartunk, biztosan megtiltanám a választásokon való indulást azoknak a politikusoknak, akik a kampányukhoz az óriásplakátokat és hirdetéseket közpénzből veszik meg és szemtelen módon kormányzati kommunikációnak álcázzák. És persze úgy lennénk következetesek, ha megbüntetnénk azokat is, akik a magyar állam tulajdonában álló bankkal hitelezik meg Marine Le Pen francia elnökválasztási kampányát.
Sőt az én felfogásom szerint az is sérti a nemzeti szuverenitást, ha a miniszterelnök Magyarország szövetségeseivel és legfontosabb gazdasági partnereivel szemben folyamatosan a szomszédunkban háborút indító Vlagyimir Putyint támogatja. Meg az is, amikor az állami közvagyont szétosztogatja a családja és a barátai körében, a nekünk járó uniós forrásokról meg inkább lemond, ha nem lehet őket könnyen lenyúlni.
Szóval lenne még mit szigorítani a szabályokon, de a Fidesz betiltása kezdetnek jó lesz!
Nemes István