Turnédömpingről tért haza a Szegedi Kortárs Balett: Belgiumban, a Baltikumban és Amerikában is táncoltak

A járvány miatt három éve tolódó külföldi turnéit valósíthatta meg az elmúlt hetekben a Szegedi Kortárs Balett. Belgiumban, a Baltikumban és Amerikában mutatkoztak be a szegedi táncosok.
Rafai Gábor

2022. november 30. 11:00

Turnédömpingről tért
haza a Szegedi Kortárs Balett: Belgiumban, a Baltikumban és Amerikában is táncoltak

Októberben a Baltikum három országában – Lettországban és Litvániában – lépett fel a társulat, ahol Rigában, Venspilsben, Vilniusban, és Kaunasban mutatták be a Carmina Buranát és a Vadakat. Eddig társulat még sohasem lépett fel ezekben az országokban, első turnéjuk azonban olyan jól sikerült, hogy a nézői fogadtatás alapján a Baltikum várhatóan állandó turnécélpontja lesz a jövőben az együttesnek.

 

Komoly sikert aratott a szegedi társulat Belgiumban is, ahol a Cirque Royal három és fél ezres nézőterét három este is megtöltötte kedvükért a közönség. Az együttes Juronics Tamás két munkáját a Carmina Buranát és a Tavaszi áldozatot, valamint Enrico Morelli művét a Menyegzőt adta elő az áprilisi turné során. 

 

A siker, a nézői és kritikusi reakciók eredményeként még a hazautazás előtt megállapodás született arról, hogy a frankofón területeken, valamint Finnországban a Didier Durieux vezette Ballets.be képviseli az együttest. 

 

Az együttműködés eredményeként jövő októberben Finnországban, Helsinkiben lép fel a társulat, év végén pedig több belga várost érintő turnéra indulnak.

 

Novemberben a Liszt Intézet meghívására New Yorkban, egy tánctörténeti helyszínen, az Ailey Citigroup Theaterben mutatkozhatott be a Carmina Buranával a társulat. Ez volt a Szegedi Kortárs Balett első Egyesült Államok-beli vendégszereplése, a siker itt sem maradt el: állva tapsoltak a táncművészeknek.

 

Pataki András elmondta, a következő évadot is külföldi vendégszerepléssel kezdik, augusztusban Spanyolországban, Murciában és Mallorcán mutatják be a Carmina Buranát.

Az igazgató úgy látja, hogy a közelmúlt vendégszerepléseinek köszönhetően a következő évad külföldi fellépéseinek sora még bővülni fog. 

 

Pataki András úgy fogalmazott, hogy az együttes „önképének” fontos része az állandó külföldi jelenlét.

Címlapon

mutasd mind