Csak tudnám, mit jelent ez pontosan. Fejlettség – de miben? Várható élettartamban? Egészségi állapotban? Oktatásban? Környezetvédelemben? Szociális ellátásokban? Infrastruktúrában? Urambocsá’ demokráciában?

Nem kötekedésből kérdezem, hanem mert egy ilyen kijelentésnek kellene következménye legyen a kormányzásra, törvényhozásra, politikai programokra nézve, és ez a konkrét esetben nem is kicsi következmény, hanem elementáris – 180 fokos fordulat sok mindenben. Ami ugyanis a Fidesz kormányzása alatt hosszú évek óta történik, az minden tekintetben szembemegy az európai fejlődési irányokkal, fejlettségi sajátosságokkal. 

De hogy ne üres kötekedésnek tűnjön, mondok néhány példát.

• Nem szétverni kéne az orvosi kamarát, hanem végre partnernek tekinteni az érdekszervezeteket. 
• Nem központosítani, túlterhelni, ellehetetleníteni kéne az orvosi szakellátást, rendelőket, ügyeleti rendszert, háziorvosi praxisokat, hanem megerősíteni, megfizetni, minél több ember számára elérhetővé tenni. 
• A kórházi ellátás átalakítása kapcsán nemcsak azzal kéne érvelni a kormánynak (és az egészségügy privatizálásában az egyetlen lehetséges megoldást látó szakközgazdászoknak), hogy bezzeg nyugat-európai országokban nem töltenek ennyi időt kórházban a betegek, hanem biztosítani, hogy akkor itthon is elérhető legyen az a háziorvosi és házi szakápolói segítség, ami a műtét után 3 nappal hazaküldött beteghez még egy hétig naponta kétszer biztosítja a beteg otthonában a szükséges ellátást. 
• Nem központosítani, még több tananyaggal és óraszámmal kellene terhelni a közoktatásban diákot és tanárt, hanem tudomásul venni, hogy a XIX. századi műveltségi kánonra alapozott tananyag a XXI. században nagyrészt hasznosíthatatlan, értelmezhetetlen, megkockáztatom, értelmetlen információmennyiség. 
• Az egyetemeket se privatizálni kéne, hanem megfinanszírozni a tisztességes működést, ide értve a béreket és kutatási kiadásokat, amiképp a hallgatói ösztöndíjak, kollégiumok, szociális támogatások fejlesztésére is sort kéne keríteni. 
• Nem akadályozni és ellehetetleníteni, hanem elősegíteni és támogatni kéne a lakossági energetikai fejlesztéseket.
• Nemcsak megyebérlet kéne, hanem például megfelelő számú kocsi az egyes vonatjáratokra, hogy az utazóközönség fele nap nap után ne álljon a teljes utazása során, csak mert túl rövid szerelvények futnak. 
• Nem akkumulátorgyár, hanem zöldenergia és természetvédelem.

Nem sorolom tovább. 

Nem tudom, ki adja a miniszterelnök szájába ezeket a gondolatokat. Akár azt, amit öt és fél éve mondott a 2030-ra tervezett növekedésről, amikor majd olyan isteni lesz itt minden, hogy magunk mögött hagyjuk a régió többi országát, akár a ma elhangzott 90 százalékos fejlettségi szintet. 

A kormány munkáját nézve nem több egyik állítás sem, mint jól hangzó politikai lózung – humbug, ha úgy tetszik. Üres európázás, kivagyiság, majd mi megmutatjukozás. 

Mintha csendben visszatérnénk a 80-as, 90-es évekbe, a „mindjárt beérjük a Nyugatot” bódulatába, csak még egy kicsit privatizálni kell, még egy kicsit modernizálódni kell, még egy kicsit megszorítani kell, és aztán meglesz ez. Talán annyi a különbség, hogy akkor komolyan gondolták az akkori cselekvők, hogy ezek a lépések visznek el minket az áhított célhoz, és nem volt ilyen ordító ellentmondás a kimondott célok és a megtett lépések között. 

A vicc (vagy inkább tragédia?) az egészben az, hogy ez a NER 14. évében hangzik el. 14. éve van hatalmon a Fidesz, és mostanra odáig jutott az ország, hogy az a lényegében korlátlan hatalommal rendelkező miniszterelnök ígérete, hogy majd 7 év múlva elérjük végre valaminek a 90 százalékát, nem fárasztva minket a részletekkel arról, hogy mit is ért fejlettség alatt.

Egyetlen dolog van, ami némi reményt adhat az embernek: hogy még mindig az EU az összehasonlítás alapja. Ezek szerint ugyanis úgy tűnik, hogy a kormánypárti szavazóknak is még mindig Bécs, Berlin és Prága a mérce, nem pedig Moszkva, Minszk vagy Ankara. 

Ez is valami.