Továbbra sem kapnak zajvédő falat az épülő vasútvonal mellé a Kecskéstelepen és a Szentmihályon élők

A MÁV kommunikációs igazgatósága a Népszava kérdésére is csak annyit közölt: a teljes vonalra akusztikai felülvizsgálati terv készül, és az határozza majd meg, hogy hová telepítenek zajvédő falat. A vasúttársaság azt is állította, hogy az érintett szakaszokon a zajterhelés csökkenni fog a villamosításnak és az új pályának köszönhetően. A helyiek viszont éppen attól tartanak, hogy a forgalom növekedésével csak még rosszabb lesz a helyzet.
Kékes Viktória

2022. június 28. 12:11

Továbbra sem kapnak zajvédő falat az épülő vasútvonal mellé a Kecskéstelepen és a Szentmihályon élők

Mi is beszámoltunk arról, hogy Kecskéstelepen a Karikás utcában a házaktól néhány tíz méterre épül a Szeged-Szabadkai vasútvonal. Az itt lakók úgy tudták, ezen a szakaszon lesz zajvédő fal, hiszen a márciusi szentmihályi lakossági fórumon elhangzott, hogy több szakaszon, ahol szükséges  építenek majd. Gyorsan kiderült, a kivitelező csak „megfontolja” a zajvédő fal felépítését ezen a szakaszon. 

 

A helyi lakosok érdekében Mihálik Edvin önkormányzati képviselő megkereste az illetékeseket. Levelet írt a kivitelező V-Híd Zrt-nek és a MÁV-nak is – mindhiába.

 

Az ügyben a Népszava a MÁV kommunikációs igazgatóságához fordult, de konkrétumokat ők sem tudtak kicsikarni a vasúttársaságtól. Érdeklődésükre mindössze annyit írtak, hogy a teljes vonalra akusztikai felülvizsgálati terv készül, és az határozza majd meg, hogy hová telepítenek zajvédő falat. A vasúttársaság azt is állította, hogy az érintett szakaszokon a zajterhelés csökkenni fog a villamosításnak és az új pályának köszönhetően.

 

Miközben a MÁV a 45 milliárd forintos beruházás keretei között nem hajlandó felépíteni egy néhány millió forintos zajvédő falat, az itt lakók továbbra is kénytelenek elviselni az építkezéssel járó folyamatos hangzavart. Ráadásul attól félnek, ha elindul a rendszeres vonatközlekedés, csak még rosszabb lesz a helyzet.