Törvénnyel lehetetlenítené el a tanárok sztrájkját az Orbán-kormány

Az már biztos, hogy Pintér Sándor belügyminiszter felügyelné a közoktatást. Pintér a parlamenti bizottsági ülésén nagyon sokszor mondta ki azt a szót, hogy rend. Egy csütörtöki kormánypárti törvényjavaslatból nagyjából ki is derül, hogy mire gondolt.
Cservenák Zoltán

2022. május 19. 23:04

Törvénnyel lehetetlenítené el a tanárok sztrájkját az Orbán-kormány

Nem kellett sokáig várni, az újjáalakuló Orbán-kormány máris leszámol az engedetlen pedagógusokkal, pontosabban a törekvéseikkel. A Fidesz egy törvénymódosítással ugyanis törvényi erőre, és lényegében véglegesíteni azt a február 11-i rendeletet, ami a járványveszélyre hivatkozva ellehetetlenítette a tanárok munkabeszüntetését.

 

A 444.hu vette észre, hogy a T/27. számú törvényjavaslat módosító indítványában szinte szó szerint szerepel a februári rendelet szövege.

 

  • A gyermek, tanuló felügyeletét a sztrájkkal érintett munkanapon általános iskola esetében reggel 7 órától 17 óráig, egyéb iskola esetében reggel 7 órától 16 óráig kell biztosítani.
  • A gyermek, tanuló felügyeletét abban az intézményben kell biztosítani, ahol a gyermek, tanulónak jogviszonya van, tehát oda jár.
  • A tanulók keveredését a sztrájk alatt el kell kerülni.
  • Abban a csoportban, osztályban, ahol a felügyeletet biztosítják, legalább egy szakképesítéssel rendelkező óvodapedagógusnak, pedagógusnak, gyógypedagógusnak, kollégiumi nevelőnek, oktatónak vagy pedagógiai, gyógypedagógiai asszisztensnek lennie kell.
  • A felügyeletet abban a helyiségben kell biztosítani, ahol a gyermek, tanuló a sztrájkot megelőzően a foglalkozások, tanórák során tartózkodott.
  • A sztrájkkal érintett köznevelési intézményben a felügyelet ideje alatt biztosítani kell a gyermek, tanuló számára az étkeztetést a sztrájk előtti időszakra jellemző, megszokott helyen, módon, alkalommal és időpontban.
  • Az érettségiző középiskolai osztály tanulóinak a kötelező érettségi tantárgyakból minden órát meg kell tartani, amit a törvény előír, még sztrájk idején is.
  • A többi diáknak az órák legalább felét kell megtartani munkabeszüntetés idején is.
  • A sztrájkban érintett köznevelési intézményben sztrájkot szervező helyi sztrájkbizottság, ennek hiányában a helyi sztrájkszervező a tervezett sztrájkot megelőző ötödik munkanapon legkésőbb 16 óráig tájékoztatja a köznevelési intézmény vezetőjét a sztrájkról, majd legkésőbb a tervezett munkabeszüntetés napját megelőző harmadik munkanapon 16 óráig a várhatóan résztvevő közalkalmazottak és egyéb munkavállalók létszámáról és személyéről.
  • Az intézményvezető a tervezett sztrájkot megelőző napon legkésőbb 16 óráig közli a sztrájk első napjára érvényes munkaidő-beosztást a még elégséges szolgáltatás biztosítása érdekében.
  • A sztrájk időtartamáról, a munkabeszüntetésben részt vevők várható létszámáról, a sztrájknak a gyermekek, tanulók nevelése, felügyelete kapcsán releváns részleteiről az intézményvezető legkésőbb a sztrájkot megelőző második munkanapon 16 óráig tájékoztatja az érintett gyermekek, tanulók szüleit.
  • Az intézményvezető a még elégséges szolgáltatás biztosítása érdekében a sztrájkoló közalkalmazottat, munkavállalót munkavégzési kötelezettség teljesítésére kötelezheti. A még elégséges szolgáltatás biztosítása érdekében munkavégzésre utasított közalkalmazott, munkavállaló erre az időszakra arányos illetményére, munkabérére jogosult.