Többen jelentkeztek pedagógusképzésre mint tavaly, de ez nem jelenti azt, hogy több lesz a matektanár

Összesen 18 673-an jelentkeztek idén pedagógusképzésre, több mint hatezerrel többen, mint tavaly. A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Gosztonyi Gábor a Népszavának azt mondta, örömtelinek tartja, hogy népszerűbb lett a pedagógusképzés, ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az ötéves osztatlan tanári képzésekre (itt képzik elsősorban a közismereti, vagyis például magyart, történelmet, matematikát, biológiát, kémiát, fizikát, idegen nyelvet oktató tanárokat) jelentkezők száma továbbra is alacsony.
Különösen a reál tantárgyak iránt érdeklődnek kevesen, például az ELTE Tanárképző Központba ötéves fizika-matek tanári szakra 34, biológia-fizika szakra három, fizika-kémia szakra pedig mindössze egy fő jelentkezett.
Ráadásul a jelentkezők közül nem vesznek fel mindenkit, így az még lényegesebb,hogy idén szeptemberben mennyien kezdik meg tanulmányaikat a pedagógusképzésben, illetve mennyien fejezik majd be azt, hiszen ezen a képzési területen nagy a lemorzsolódás. Végezetül azzal is számolni kell, hogy pedagógus diplomával nem mindenki ezen a területen helyezkedik el.
A Népszava megjegyzi: nemcsak a pedagógusképzésbe, hanem általában az egyetemre jelentkezők száma is emelkedett idén. Ennek feltehetően az áll a hátterében, hogy
- a kormány eltörölte a minimumponthatárokat,
- a felvételihez már nem kell kötelezően emelt szintű érettségi,
- valamint a diplomaszerzéshez sincs feltétlenül szükség nyelvvizsgára.
A kormány továbbra sem hajlandó teljesíteni a tanárok követeléseit, fizetésemelés helyett inkább el akarják venni a jogaikat és meg akarják figyelni őket. Márciusban ezért újabb sztrájkra készülnek.