Tíz rendőrt keresett a Szegedi Szabadtéri Játékok: beugrottunk a Chicago statisztaválogatására

A Szegedi Nemzeti Színház balett-termébe várták azokat 18 és 38 év közötti, átlagos testalkatú férfiakat, akik úgy gondolták, alkalmasak lehetnek rendőrnek a Dóm téren. Több mint harmincan jelentkeztek. A nézésüket meg a járásukat figyelték, a csípőringás nem volt ezúttal érdekes.
Tíz rendőrt keresett a Szegedi
Szabadtéri Játékok: beugrottunk a Chicago statisztaválogatására

Barta Dóra koreográfus, Szöllősi Krisztina asszisztens és Papp Janó jelmeztervező vezette azt a castingot, amit az idei Szegedi Szabadtéri Játékokat záró musicalhez rendeztek a nagyszínházban.

 

(fotók: Szabó Luca)

 

Három körben több mint harminc jelentkező gondolta úgy, egyike lehet annak a tíz rendőrnek, akik ott lesznek a Dóm téri színpadon és nyilván nem ők lesznek a főszereplők, mégsem mindegy, hogyan néznek ki, hogyan mozognak, milyen a kiállásuk. Amíg sajtónyilvános volt a válogatás, addig Barta Dóráék ezt nézték:

 

a nézést, meg a járást.

 

A képen három olyan férfi is látható, akik 38 évnél idősebbek. Hogy mennyire arányos a testalkatuk, azt az olvasóra bízzuk

 

Fordított sorrendben. A jelentkezőknek előbb egyedül, majd párban meghatározott útvonalakon kellett végigmenni a balett-teremben, de valóban fontos volt az is, hogy, hogyan néznek – nem mindig sikerült a koreográfus mögé tartósan odanézni, pedig ez is feladat volt.

 

Ezúttal nem a szemkontaktus volt a lényeges

 

És legalább olyan nehéz volt megoldani, mint a járást. Persze a bemutatóig még mind a kettőt megtanulhatják a kiválasztottak.

Vélemények

mutasd mind