Tényleg jó lesz a vármegye- és az országbérlet? A VEKE már Horn Gyulát kiált, és közlik azt is, mintha ezzel is be akarná dönteni a városokat a kormány

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület Facebook-oldalán hat pontban foglalta össze, miért „ez veszélyes” a Lázár János által kitalált, Orbán Viktor által előadott új közösségi közlekedési bérletrendszer.
Garai Szakács László

2023. február 19. 10:17

Tényleg jó lesz a vármegye- és az
országbérlet? A VEKE már Horn Gyulát kiált, és közlik azt is,
mintha ezzel is be akarná dönteni a városokat a kormány

Nagyjából ingyenessé teszi az Orbán-kormány a helyközi közlekedést az ingázóknak – jelentette ki a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) friss Facebook-posztjában, és azt is megjegyzik

 

„amolyan Horn Gyula-i utánérzésként”.

 

Majd ezután hat pontban összefoglalják, miért visszás ebben a formájában a kormány intézkedése. Ám mielőtt ezt is összefoglaljuk hagy vegyem előre a VEKE konklúzióját:

 

Írásunkat az iho.hu fotósa, Vörös Attila vasúti és autóbuszos képeivel illusztráltuk

 

„az egész intézkedéscsomag nem más, mint maga a velünk élő szocializmus, egy olyan politikai intézkedés, amit olyankor dobnak be a kormányok, amikor úgy érzik, osztogatni kell. Ez így ebben a formájában csak egy politikai kampánylépés és az égvilágon semmi köze nincs a közlekedési szakmához.”

 

 

  • „Ez az intézkedés kísérletet sem tesz arra, hogy a helyi közösségi közlekedéssel bármilyen integráció, együttműködés lehessen. A kormányzat következetesen tagadja az Európa-szerte jól működő közlekedési szövetségek rendszerét, és a mély szocializmus MÁV-MÁVAUT mindenhatóságát tolja.
  • Kilóg a lóláb az árazásnál is, hiszen még az indoklásnál is megjegyzik, a vármegyebérlet 50 forinttal olcsóbb, mint a Budapest-bérlet... Nem végeztek itt semmilyen számítást, majd lesz valahogy.
  • A városokat egyre durvább elvonásokkal, szolidaritási adóval sújtják (ne feledjük, Szegednek hárommilliárd forintot kell fizetnie – a szerk.), így azok egyre inkább képtelenek fenntartani a saját településükön belül a közösségi közlekedés rendszerét. A kormányzati járatokon ingyen lehet majd utazni a városon belül is, a városi járatokon meg ehhez képest durván fizetni kell... Felsejlik a városok szántszándékkal bedöntésének lehetősége.

 

  • A munkaerőpiacon eddig is feltűnő aránytalanság volt, hogy egy városlakó bérletét a munkáltató jellemzően nem térítette, míg a távolról ingázóét 86 százalékban köteles volt téríteni. A városi munkavállalók versenyhátrányba kerülnek a saját településükön, hiszen nekik a bérükből még a közlekedésre is költeniük kell.
  • Hiába írják, hogy a szolgáltatókat majd kompenzálni fogják a bevételkiesés miatt. Ez a hasonló intézkedéseknél soha nem történt meg és most sem fog megtörténni. A MÁV csoporttól 50 milliárdot vontak el csak 2023-ban.
  • Nem lesz se többlet jármű, se többlet járművezető vagy kalauz (ez utóbbi már nem is fog kelleni, tényleg minek). A MÁV-Start minden negyedik járműve áll, és az elvonások miatt esélyük sincs azokat forgalomba helyezni.”

 

 

Címlapon

mutasd mind