Téma kedden: tényleg megcsinálja az Orbán-kormány, és jönnek a vándortanárok? (frissítve)
Balogh Judit vendégei: Bató Ágnes,
Totyik Tamás, Mihálik Edvin és Somogyi Zoltán.

- Megfigyelt tanítási órák, a közalkalmazotti jogviszony elvonása, hosszabb ügyeleti idő, vándortanárok – így változhat a tanárok élete, ha a parlament kormánypárti többsége elfogadja a törvénytervezetet. Vendégünk a stúdióban Bató Ágnes, a Deák Ferenc Gimnázium tanára, és kapcsoljuk Totyik Tamást, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnökét.
- 2017 óta már a tizennegyedik óvodáját újítja fel a szegedi önkormányzat. Ezúttal a Vedres Utcai Óvodát modernizálják. Az óvodafelújításokra 4,5 milliárd forintot fordított Szeged, ebből 3,8 milliárd forint uniós támogatás. Vendégünk Mihálik Edvin, szegedi önkormányzati képviselő, tanácsnok.
- A magyarok nagy többsége szerint bármit megtehetnek a hatalmon lévők – ezt állítja egy friss kutatás. A teljes népesség 58 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy a hatalom képviselői Magyarországon bármit megtehetnek, míg az állítással egyet nem értők 24 százalékot értek el. A fennmaradó 18 százalék köztes válaszlehetőséget jelölt, vagy bizonytalan a kérdésben. A témában Somogyi Zoltánt, a kutatás készítőjét kérdezzük.
Kezdés fél nyolckor a Szegedi Híradó után!
A műsort itt is követhetik honlapunkon ebben a cikkben, de látható