Téma: a qr-kód is vizsgázott az előválasztáson

Ormós Zoltán internetjogász a Szeged Televízió hírháttérműsorában arról beszélgetett Balogh Judit hírigazgatóval, hogy miért volt nagy jelentősége a qr-kódoknak a szavazólapokon.

2021. szeptember 30. 13:53

Téma: a qr-kód is vizsgázott az előválasztáson

Leolvasták egyszer előttünk, majd leolvasták még egyszer a szavazatszámláláskor. A qr-kódokkal azonosították a szavazólapokat a sátrakban, majd ezekkel azonosították a voksainkat is.

– Azt nézik meg a szavazatszámlálók a qr-kóddal, hogy az a bizonyos szavazólap, amit éppen leolvastak benn van-e már a szavazatszámláló rendszerben, vagy éppen most kerül be oda – mondta Ormós Zoltán.

Az internetjogász hangsúlyozta, ezzel a megoldással rendkívüli mértékben le lehet szűkíteni a visszaélésnek még a valószínűségét is. Ez a rendszer biztonságosabb és gyorsabb is, mint a klasszikus, pecsételős változat, amit megszoktunk az országgyűlési és az önkormányzati választásokon.

Ormós Zoltán szerint szakmai alapokat nézve biztos, hogy meg lehetne oldani, hogy használjuk a qr-kódokat a választásokon, sőt, még ennél is lehetne biztonságosabban szavazni. – El fogunk jutni odáig, hogy az elektronikus személyi igazolványunkkal szavazzunk, amivel minket is egyértelműen beazonosítanak. Ehhez az előválasztási eseményhez a qr-kódos szavazólap egy bőven elegendő, biztonságos megoldás volt – mondta Ormós Zoltán.

Nézze meg (újra) a beszélgetést!