Tavaly tíz budapestnyi nagyságú terület égett le Európában

5500 négyzetkilométer éget le Európában 2021-ben. A lángok martalékává vált területek közül legkevesebb százezer hektár a fokozottan védett Natura 2000 védettség program alá tartozott.
Vass Imre

2022. november 01. 15:42

Tavaly tíz budapestnyi nagyságú terület égett le Európában

Az uniós bizottság közleménye szerint a tavalyi év 2017 után a második legrosszabb volt az EU területén leégett területek tekintetében azóta, hogy az Európai Unió 2006-ban ilyen típusú feljegyzéseket kezdett készíteni. 

 

A 2017-es, eddigi legsúlyosabb tűzszezon óta mintegy 35 340 négyzetkilométeres területet égettek fel az erdő-, illetve bozóttüzek.

 

A teljes leégett terület mintegy 35 százaléka, azaz több mint 11 600 négyzetkilométer a Natura 2000 környezetvédelmi programhoz tartozott. 2021-ben az EU 27 tagállama közül 22-ben jelentettek tűzesetet természetes területen. A legtöbb, főként augusztusban pusztító erdő-, illetve bozóttüzet Olaszország, majd Portugália és Görögország jelentette. Tavaly szintén Olaszországban égett le a Natura 2000 védettséget élvező területek legtöbbje, a program alá tartozó teljes terület közel egynegyede.

 

Az előzetes adatok szerint 2022-es év még rosszabb volt a tavalyinál. Idén, az év első kilenc hónapjában 8600 négyzetkilométeres terület égett le Európában.

 

Magyarországon, az illetékes hatóságok jelentése szerint tavaly 1154 esetben jelentettek erdő-, illetve bozóttüzet, a leégett terület 2413 hektárt tett ki az országban. A jelentéstevők szerint úgy a tűzesetek száma, mint a legégett területek nagysága tíz éves viszonylatban átlagosnak mondható. A leginkább tűzveszélyes időszak február vége és április közepe között volt, a tüzek többségét pedig az ország északi területein, Borsod-Abaúj Zemplén megyében, Heves megyében, Nógrád megyében, valamint Pest megyében jegyezték fel, míg a nyári tüzek leginkább az Alföldön pusztítottak.

 

A magyarországi erdőtüzek 99 százalékát ember okozta. A tüzeknek csak kis hányadát okozzák a gyújtogatók, a legtöbb erdőtűz gondatlanság, azaz helytelenül eloltott tábortüzek, tiltott mezőgazdasági égetésből, főként tarlóégetésből eredő tüzek, illetve eldobott cigarettacsikkek miatt keletkezett.