Tarthatatlan az ápolóhiány az egészségügyben, a kizsigerelt dolgozók szabadságra sem tudnak menni, olyan kevesen vannak

2010 óta bizonyos előrelépések történtek, de messze van még egy elfogadható életpályamodell.
Kovács M. Norbert

2022. május 13. 08:58

Tarthatatlan az ápolóhiány az egészségügyben, a kizsigerelt dolgozók szabadságra sem tudnak menni, olyan kevesen vannak

Nem elég, hogy az elmúlt két évben egy nagyon régóta nem látott szintű krízishelyzettel, a koronavírus-járvánnyal is meg kellett küzdenie a hazai ápolótársadalomnak, a szakmában dolgozók létszáma rendkívül lecsökkent. Így valószínűleg sokan az elmúlt két évet sem fogják tudni legalább valamennyire kipihenni az idei nyáron, ugyanis sok helyen a szabadságok kiadására sincs lehetőség a létszámhiány miatt, írja az Index.

 

A lapnak Balogh Zoltán a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarától tavaly ősszel 26 ezer szakdolgozó hiányáról beszélt, ami brutálisan magas szám. Most optimistább számot mondott ezzel kapcsolatosan Bugarszki Miklós, a Magyar Ápolási Egyesület alelnöke, aki szerint a hiány 10 százalékos. Ez azt jelenti, hogy ha egyik pillanatról a másikra 10 ezren jelentkeznének ápolónak Magyarországon, és mindegyikőjüket alkalmazni lehetne, akkor is még csak a minimumfeltételek tudnának teljesülni.

 

Ezt a hiányt a mindennapokban részmunkaidősök bevonásával, nyugdíjasok visszafoglalkoztatásával, és a már említett jelentős túlórák kiosztásával dolgozzák le a kórházak, de hosszú távon ez nem maradhat így

 

– mondta az Indexnek Bugarszki.

 

És ha mindez még nem lenne elég, több egészségügyi szervezet szerint a hónap végén újabb távozási hullám fog elindulni, megszűnik ugyanis a 2020 óta, megszakításokkal ugyan, de szinte folyamatosan életben lévő felmondási tilalom az ápolóknál.

 

A Magyar Ápolási Egyesület alelnöke szerint, aki igazán el akarta hagyni a pályát, az eddig is meg tudta ezt tenni, erre többféle kiskapuval is lehetőség volt. Volt, aki az oltást nem vette fel azért, hogy elküldjék, mások igazolatlan hiányzásokkal érték ezt el.

 

Bugarszki szerint kiemelten méltányolható esetekben közös megegyezésre is volt példa, ha valaki például olyan messzire költözött, hogy onnan nem volt elvárható a bejárás, akkor ezt nem is várták el tőle, felmondtak neki.

 

Mindezek alapján én nem számítok mindent elsöprő felmondási hullámra, az viszont tény, hogy a helyzet már van olyan súlyos, hogy csupán egyetlenegy szakdolgozó kiesése is komoly problémát jelent

 

– mondta az egyesület alelnöke az Index-nek.

 

Mindeközben egyre fokozódik a bérfeszültség is az egészségügyben: Bugarszki szerint bár az életpályamodell egyik legfontosabb eleme, a béremelés terén ugyan történt előrelépés, továbbra is vannak hiányosságok, nem mindenki kapta meg azt a pénzt, amire a kormány ígéretei szerint számítani lehetett, és egyre csak nyílik az olló az orvosi és az ápolói bérek között. 

 

Az alelnök szerint az ápolói bérek aránytalanul aránytalanul leszakadnak az orvosbérekhez képest, ami feszültségeket eredményez. Elmondta, a Magyar Ápolási Egyesület továbbra is fenntartja azt a korábban már megfogalmazott javaslatát, hogy az ápolók bére, végzettségtől függően, ne lehessen kevesebb, mint az orvosi bérek 50-70 százaléka.

 

„Bízunk abban továbbá, hogy minisztériumi szinten is kineveznek egy országos vezetőápolót, aki az egészségpolitika legmagasabb szintjén képes kijelölni a legfontosabb stratégiai irányokat”

 

– mondta az Indexnek Bugarszki Miklós, aki arról is beszélt, hogy a 2010 őszén a Magyar Ápolási Egyesület, a Magyar Ápolási Igazgatók Egyesülete, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, valamint a Magyar Kórházszövetség képviselői által kidolgozott és az egészségügyi kormányzat részére eljuttatott életpályamodellből több dolog is megvalósult az elmúlt 12 évben, de bőven vannak még komoly hiányosságok.

 

Bizonyos területeken jól látható a fejlődés, bővültek például a képzési lehetőségek és sokat javult a nővérszállók állapota. A rekreációszervezés azonban még mindig hiányzik, és a nyugdíjas évekre vonatkozó javaslatok is csak gyerekcipőben járnak 

 

– mondta az alelnök az Indexnek.